Bár a benzin és a gázolaj magyarországi piaci ára az európaiak között a magasabbak között van, a piaci árat csak az idelátogató külföldieknek kell fizetniük. A hazai autósok március 10. óta védett áron tankolhatnak, egy nemzetközi összehasonlításban pedig ebből kell kiindulni – írta a Világgazdaság.
Magyarország mellett más országok kormányai hoztak bizonyos védő intézkedéseket azért, hogy az országban legyen elég üzemanyag, és az ára ne fusson az egekbe. Görögországban például üzemanyagár-támogatást kapnak az alacsonyabb jövedelműek, több országban csökkentették az üzemanyagok adóját, szintén több helyen korlátozzák e termékek kivitelét, Németország ötmilliárd eurós segélycsomagról döntött, amely literenként húszcentes támogatást nyújt a szállítmányozóknak, mezőgazdasági termelőknek és a halászoknak, és az ársapka is több országban terítékre került.
Védett ár: tizenöt európai ország autósainál kerültek jobb helyzetbe a magyarok
Az általános drágulással kialakult helyzetben most a hollandiai benzin a legdrágább, a literenkénti ára 903 forintnak felel meg. Ez a magyarországi védett ár másfélszerese! A kilencszáz forintot közelíti a dániai ár is, továbbá a nyolcszázat öt országé, ezek Németország, Albánia, Görögország, Norvégia és Finnország. Literenként hétszáz forint fölött jár nyolc olyan további ország benzinára, amelyek közé már becsúszott két volt szocialista is: Bulgária és Észtország. Nagyjából kicsit ezen árszint alatt jár a hazai, 685 forintos piaci benzinár is, de a magyar autósok nem ezt, hanem az 595 forintos védett árat fizetik (a gázolaj védett ára 615 forint).
A védett ár bevezetésével tizenöt európai ország autósainál kerültek jobb helyzetbe a magyarok, illetve azonos szintre a montenegróiakkal.
A védett ár révén a hazai benzin többek között
- a horvátországinál (597 forint),
- a szlovéniainál (603 forint),
- a szerbiainál (611 forint),
- a szlovákiainál (616 forint),
- a lengyelországinál (633 forint),
- a csehországinál (634 forint),
- illetve a távolabbi litvániainál (658 forint)
- és a lettországinál (674 forint)
vált olcsóbbá. A felsoroltak közül azonban a szomszédosakból csak akkor érdemes átjárni Magyarországra tankolni, ha az itteni, mintegy 685 forintos piaci ár is alacsonyabb a sajátjuknál, hiszen csak abból vásárolhatnak. Ám így is lehetnek Magyarországon Románia és Ausztria határ menti településeiről érkező benzinturisták, akik otthon 703, illetve 717 forint körüli árat fizetnek. Ám a kelet-magyarországiak tankolhatnak Ukrajnában a hazai védett árnál is pár forinttal olcsóbban, ha éppen van benzin.
Országok, ahol a legolcsóbb az üzemanyag
Ha egyedül az üzemanyag ára alapján döntenénk, akkor Oroszországban, Fehéroroszországban vagy az Egyesült Államokban kellene élnünk, de vannak más szempontjaink is. Az első két országban a magyarországi, literenként 595 forintos védett ár feléért (átszámolva 273, illetve 293 forintért), a harmadikban a kétharmadáért (377 forintért) mérik a benzint. A Holtankoljak táblázata szerint ennyiért lehet tankolni Grúziában (425 forint) és Törökországban (465 forint).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!