– Ennek lényege, hogy az ország fogyasztóit, beleértve a lakosságot is, 18 különböző földrajzi-hálózati csoportra osztják. Ha elkerülhetetlen a lakossági hálózat érintése, akkor sem teljes sötétség jön, hanem a csoportokat maximum háromórás időtartamra, felváltva kapcsolják le, hogy egy-egy térség se maradjon tartósan áram nélkül – magyarázta a képviselő. Majd megerősítette: a lakosság tehát a védelmi lánc biztonságos oldalán áll, azaz a lekapcsolási sorrend legvégén szerepel, mint az a csoport, amelyet a legkésőbb, kizárólag végszükség esetén érinthet csak korlátozás.
Rákosi idejében volt ilyen...
A képviselő ezután visszatekintett a múltba. – Bár a szocialista iparpolitika a nehézipart helyezte előtérbe, a lakosságot közvetlenül érintő korlátozás bevezetése az 1950-es évek végétől kezdve tabunak számított. A Rákosi korszakban volt csak máshogyan – mutatott rá Szalai Piroska. Felidézte:
abban az időben előfordult, hogy amikor az elavult áramhálózat nem bírta, a lakosság helyett a nehézipari nagyüzemek felé terelték az áramot.
Akkor rendszeresek voltak a be nem jelentett, helyi áramszünetek, és megszabták azt is, hogy a lakosság milyen teljesítményű elektromos készülékeket, mondjuk vasalót és hősugárzót használhatott.
… de később már nem
A képviselő ezután arról beszélt, hogy a Kádár-korszakban megváltoztatták a fogyasztáskorlátozási menetrendeket és ha leállás volt, az az ipart érintette elsőként. A politikus 1979 és 1987 nagy havazásokat hozó teleit felidézve arról beszélt, energiahiány idején a kormány a gyárakat, a nehézipari üzemeket és az állami vállalatokat kötelezte a termelés visszafogására vagy éjszakai műszakra való átállásra. Adott esetben a közvilágítást korlátozták, például úgy, hogy csak az egyik oldalon világítottak az utcai lámpák.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!