A bújtatott munkavégzés ellen indokolt a kata reformja

A munkavállalói képviseletek is támogatják a kisadózói rendszer felülvizsgálatát, mert sok a visszaélés.

Nagy Kristóf
2020. 06. 22. 19:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egyre több munkáltató használja ki egyfajta bújtatott foglalkoztatási formaként a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) ahelyett, hogy munkaviszonyban foglalkoztatná a munkavállalókat. Az elmúlt hónapokban százezerrel nőtt azoknak a száma, akik korábban munkaviszonyban dolgoztak, most viszont egyéni vállalkozóként végzik ugyanazt a munkát. Ez jól lekövethető, mivel a számlakibocsátás esetükben egy irányba történik – mondta a Magyar Nemzetnek Mészáros Melinda. A Liga Szakszervezetek elnöke ezért egyetért a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azzal a felvetéssel, hogy a kata rendszerét felül kell vizsgálni. A Liga vezetője kiemelte: a munkaviszony egy jól körülhatárolt jogi forma, amelynek kiemelt feladata, hogy garantálja a munkavállalók védettségét. Példaként említette: csak indokolt esetben lehet megszüntetni a munkaviszonyt, a foglalkoztatottak jogosultak felmondási időre, végkielégítésre, és általánosságban is nagyobb védelmet élveznek, mint a vállalkozóként szerződöttek.

A szakszervezeti vezető kiemelte: a koronavírus-járvány okozta krízis is megmutatta, hogy a munkaadók először azokat a csoportokat – a kölcsönzött munkaerőt, az alvállalkozóként megbízottakat vagy a bedolgozókat – küldik el, amelyek nem élvezik a munkajog által meghatározott védettséget. De a foglalkoztatók is visszaélnek a kata lehetőségével, mivel nem kell járulékteherrel számolniuk az egyéni vállalkozóként foglalkoztatottak után. Ezzel jelentős költséget takarítanak meg, ellenben torzítják a piaci versenyt, hosszabb távon pedig hátrányosabb helyzetbe hozhatják a ténylegesen munkaviszonyban foglalkoztatottakat is. A kisadózók is rosszul járnak, mert az adatok alapján a tételes adózást választók a kötelezőn felül nem fordítanak öngondoskodásra.

Mészáros Melinda hozzátette: a jelenlegi helyzetben értéket jelent minden foglalkoztatási, jövedelemszerzési forma, ugyanakkor a válságot követően – hosszabb távon – megoldást kell találni a bújtatott foglalkoztatás ezen formájára. A megoldás pedig nem egyszerű: Nyugat-Európában is folyamatos az útkeresés ebben a körben. Célszerű lenne ezért egy előre tekintő munka megkezdése, hogy az elkövetkező években már egyértelmű foglalkoztatási feltételek alakuljanak ki.

Korábban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy extra adó lehet a megoldás a katásként alkalmazott munkavállalók ügyeire.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.