A Magyar Innovációs Nagydíjra hatvankilenc pályázat érkezett

Forrás: MTI2021. 02. 22. 14:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyarországon működő cégek hatvankilenc pályázatot nyújtottak be a Magyar Innovációs Nagydíj legutóbbi felhívására – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. A jelentkezések száma alapján a szövetség jelezte: tavaly jelentősen javult az innovációs teljesítmény, hiszen a 2019-es felhíváshoz képest másfélszer több pályázat érkezett. Sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítmény is van köztük. Agrárterületről különösen sok pályázatot fogadtak a szervezők.

A bírálóbizottság elismert tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke az innovációs és technológiai miniszter. A testület elsősorban a 2020-as gazdasági mutatóik alapján értékeli a pályázatokat, vagyis a kutatási-fejlesztési eredménnyel elért többleteredményt veszi figyelembe.

A 29. Magyar Innovációs Nagydíj mellett nyolc innovációs díjat is átadnak az idei eredményhirdetésen. A gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerését jelentő projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) támogatásával, az NKFI Alapból valósul meg – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.