
Fotó: MTI/Kovács Attila
Adócsökkentés helyett adóemelés
Az igazság részleteit 2006 júniusában bontotta ki Gyurcsány Ferenc. A megszorításokat Új egyensúly program néven csomagolta be. A miniszterelnök 10-én az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén közölte:
augusztustól átlagosan harminc százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára. A nyereséges vállalkozások és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek négy százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelezettek.
Jelezte: 2007 januárjától a kormány be kívánja vezetni a házipénztári adót. Ezt azoknak kell megfizetniük, akiknek a napi pénztáregyenlegük éves átlaga több mint kétszerese a készpénzes értékesítésük átlagos napi összegének. Az áfa 15 százalékos kulcsát pedig már 2006. szeptember 1-jétől húsz százalékra emelik. Beszélt arról is, hogy a jövőben valamennyi társasági adó fizetésére kötelezett cégnek a fennmaradáshoz minimálisan elvárható nyereség után társasági adót kellene fizetnie. Ez volt az úgynevezett elvárt adó.
Szólt arról is, hogy egyszeri alkalommal, tízszázalékos különadó megfizetése mellett a magánszemélyek és a vállalkozások hazautalhatják eddig külföldön tartott pénzüket. Az adóhivatal pedig tízezer adózónál vagyonosodási vizsgálatot kezd. Gyurcsány ismertette azt a pontot is, miszerint január elsejétől szűkül az adómentes bevételek és az igénybe vehető adókedvezmények köre, ideértve a többi között a lakáshitel törlesztéséhez biztosított kedvezményt is.
A miniszterelnök egyúttal közölte, hogy a korábban bejelentett adócsökkentési programot el kell halasztani, ellenben több elvonás mértékét emelni kell. Bejelentette, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-jével 15 százalékról 25 százalékra növeli a kormány. A miniszterelnök elmondta, hogy nem szűnik meg november 1-jével, sőt a következő évben is fennmarad az 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás. A munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék szeptember 1-jével négy százalékról hat százalékra emelkedik, valamint a munkavállalói szolidaritási járulék egy százalékról 1,5 százalékra. 2007-től pedig a munkavállalók egészségbiztosítási járuléka tovább nő, hat százalékról hét százalékra.
Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a kormány 2008-tól az átlagos értéket meghaladó lakó- és üdülőingatlanokra ingatlanadót vezet be.
Nincs nap rossz hír nélkül




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!