Az áruházak is módosítanák a vasárnapi nyitvatartást

Összefogás körvonalazódik a kiskereskedelemben: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tegnapi ülésén a munkaadói oldalt képviselő szervezetek egyhangúlag támogatták, hogy a piac szereplőinek ideje tárgyalniuk az áruházak vasárnapi nyitvatartásának rövidítéséről. A javaslatot a Munkástanácsok kezdeményezésével mind a három szakszervezeti konföderáció egységesen jegyzi — tudta meg a Magyar Nemzet. Ezzel megkezdődtek az érdemi egyeztetések az üzletek önszabályozásáról, amelyet továbbra is a legmagasabb szintű konzultációs fórumon tartanak napirenden. A piac és a lakosság véleményének reprezentatív felmérését a XXI. Század Intézet végzi majd.

2019. 06. 26. 5:55
null
A délutáni, esti műszakban drágább lett a munkaerő, és a vevők is inkább szombaton vásárolnak Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg a vásárlókat is megosztó, a vasárnapi munkavégzést tiltó törvény 2015-ös bevezetése, illetve egy évvel későbbi visszavonása idején parázs viták zajlottak az áruházi dolgozók és a boltláncok, plázák képviselői között, tegnap óriási áttörés következett be az ágazatban, amikor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (vkf) ülésén egységes álláspont született a nyitvatartás változtatásának szükségességéről a hét utolsó napján.

A vkf-en a munkaadói oldalt képviselő Áfeosz-COOP Szövetség, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, továbbá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége egyhangúlag támogatták azt a munkavállalói oldalról nemrégiben felvetett javaslatot, amely szerint a kiskereskedők a jövőben önszabályozó módon korlátoznák esti nyitvatartásukat vasárnaponként. Erről érdemi tárgyalások kezdődnek a magyar és külföldi áruházláncokat, önálló kis boltokat, szaküzleteket jegyző szakmai szervezeteknél. A javaslat nyomán még az idén változhat a jelenlegi gyakorlat – értesült a Magyar Nemzet.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége, illetve egyik tagja, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete által a munkaerőhiány megoldására felvetett kezdeményezésben a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség is teljeskörűen együttműködik a munkavállalói oldalon.

– A lakosságot is bevonó ágazati összefogással, körültekintő egyeztetéseket követően a jövőben a piaci önszabályozás alapján módosulhatnak Magyarországon a hétvégi vásárlás körülményei – jelentette ki lapunknak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Értékelése szerint a vasárnapi rövidítésről szóló javaslatot az ülésen nagyon pozitívan fogadták a munkáltatók szervezetei, így eldőlt, hogy a vkf hivatalosan is napirendre veszi a kérdést, amelyről mostantól a közös megegyezésig érdemi tárgyalásokat folytatnak. A végső, minden érintett számára optimális megoldás következtében a várakozások szerint enyhülhet a munkaerőhiány miatti nyomás a kereskedelmi cégeken és a bolti alkalmazottakon, akik gazdaságosabb munkaszervezéssel hamarabb letehetik a munkát vasárnaponként.

– A legfontosabb közös célunk, hogy a vásárlók számára is kedvező megállapodás szülessen. Ennek érdekében a XXI. Század Intézettel már zajlanak az egyeztetések egy, a lakosságot és a piacot reprezentatív módon vizsgáló felmérésről, amelynek eredménye érdemben befolyásolja majd a vkf-tárgyalások kimenetelét – mondta Palkovics Imre.

A délutáni, esti műszakban drágább lett a munkaerő, és a vevők is inkább szombaton vásárolnak
Fotó: Havran Zoltán

Kiemelte: a tegnapi ülésen Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár nyomatékosította, hogy a kormánynak nincs jogalkotási szándéka a vasárnapi nyitvatartás kapcsán, az teljes mértékben a piacon és a lakosságon múlik. A távolságtartást a téma kényességére tekintettel tiszteletben tartják az érintettek – fogalmazott Palkovics Imre, hozzátéve: felmerülhet, hogy a későbbiekben a vkf-en kívül a Nemzeti Gazdasági Társadalmi Tanács is megvitatja a kérdést, amelynek a kormány nem tagja, de például a vásárlót közvetlenül képviselő fogyasztóvédelem igen.

Jelentősen megnőttek a bolti bérek, emiatt a munkavállalók már nem feltétlenül akarnak túlórázni, inkább a családjukkal töltik a hétvégét, ráadásul a vevők részéről sincs akkora érdeklődés a késő esti vasárnapi vásárlási lehetőség iránt. A délutáni, esti műszakokban drágább lett a munkaerő, nem gazdaságos hosszú nyitvatartással működtetni az üzleteket. Ezért is döntöttek úgy a vkf munkaadói szövetségei, hogy tárgyalásokat kezdenek a változtatásról – közölte a Magyar Nemzettel Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-COOP Szövetség elnöke. Mint mondta, a kereskedelemben jelen lévő munkaerőhiány orvoslását célzó önszabályozó megállapodásnak ugyanakkor kizárólag akkor van értelme, ha azt valamennyi piaci szereplő, de főként a vásárló is támogatja.

– Ha egyezség születik, tagvállalataink biztosan betartják majd az önként vállalt, rövidített nyitvatartást – mondta a munkáltatói szövetség vezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.