Elindult az első IC+

A zalaegerszegi Göcsej IC utolsó kocsijaként indították útnak az első új, belföldi forgalomra szánt másodosztályú IC+ kocsit, amely a MÁV saját tervezésű és gyártású járműve.

2020. 02. 14. 11:33
null
Az év végéig 35 másodosztályú és néhány első osztályú kocsi kerül ki a szolnoki gyárból Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zalaegerszegi Göcsej IC utolsó kocsijaként indították útnak az első új, belföldi forgalomra szánt másodosztályú IC+ kocsit, amely a MÁV saját tervezésű és gyártású járműve. Egyben ez az első, hazai forgalomba állított vasúti személykocsi, amelyik minden ülőhelyhez 230 voltos, valamint USB-csatlakozót kínál. (Kipróbáltuk, működik!) A most forgalomba állt IC+ mellé a napokban két újabb csatlakozik, az év végéig pedig 35 másodosztályú és néhány első osztályú kocsi kerül ki a szolnoki gyárból – mondta el lapunk kérdésére Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. Mint emlékezetes, húsz nemzetközi forgalomra szánt IC+ kocsi legyártását követően, tavaly augusztusban kezdődött el hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése. A teljes flotta harmincöt többcélú és harmincöt első osztályú járműből áll majd, várhatóan jövő nyárra állhatnak forgalomba. Az első három IC+ kocsi a Zalaegerszeget, Szombathelyt és Veszprémet Budapesttel összekötő Göcsej és Bakony intercity vonatokban közlekedik.

Az év végéig 35 másodosztályú és néhány első osztályú kocsi kerül ki a szolnoki gyárból
Fotó: Teknős Miklós

A tájékoztató előtti percekben éppen az új vagon fedélzetén nézelődtünk, amikor megérkezett az első két, helyjeggyel rendelkező utas. Az idős házaspárnak időbe telt, amíg el tudtak igazodni a szokatlan beosztású kocsiban, az üléseik mellett alakították ki ugyanis a családi szakaszt, amelyet a hosszújáratú repülőgépekéhez hasonló térelválasztó panellel kerítettek el. A Göcsej IC hagyományos kocsijai és az új IC+ közötti különbség láttán is elállt a szavuk.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy tavaly decemberben, hosszas előkészítő munka után bevezetett új menetrend pozitív hatásai már most jól látszódnak. Az egyik legnagyobb nyertes kétségkívül a Budapest–Zalaegerszeg vonal volt, ahol már 40-50 százalékkal nőtt az utasszám. A MÁV-Start hosszú távú célja legalább háromszáz új IC+ kocsi legyártása a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig. A most futó hetvenes széria 31 milliárd forintból valósul meg, a vasúttársaság saját forrás mellett 15,3 milliárd forint kormányzati költségtérítést is kap a több mint ötven százalékban hazai alkatrészből készülő jármű előállításához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.