– Nyilván nem lehet felelőssé tenni a családokat, amelyek úgy döntöttek, kiköltöznek; ahogy egy-egy polgármestert sem, aki csak a saját települése vélt vagy valós érdekeit tudta nézni. Hol csúsztak félre a dolgok?
– Alapvető tévedés volt, hogy a rendszerváltozáskor azt gondoltuk: az államnak be kell dobnia a gyeplőt. Jöjjön a tőke, jöjjenek a piaci szereplők, a beruházások, privatizáljunk mindent, attól majd fejlődik minden. Nos, ez nem így van! A másik nagy tévedés az volt, hogy miután a kilencvenes önkormányzati törvény révén nagyfokú függetlenséget kaptak a helyhatóságok, azt gondoltuk, a település fejlesztése csak az ő feladatuk. Az állam szerepe pedig csak annyi, hogy ezt szigorú szabályokkal kordában tartsa, esetleg pályázati lehetőségeket nyisson. Önmagában káros dolog a pályázati versenyeztetés a közfejlesztések többségében. A városok, falvak fejlesztése éppúgy feladata a központi kormányzatnak, mint a helyi önkormányzatnak. Szerencsésebb, ha a forrást biztosító állam tárgyalásos alapon integrált városfejlesztési programokat támogat, ahogy az a Modern városok programban megjelenik, vagy amihez az uniós források terület- és településfejlesztési felhasználása is közelíteni kezdett.
– Milyen a gondolkodásunk az agglomerációról?
– Szemléletváltásra lenne szükség. Tágabb, budapesti metropolisztérségben kellene gondolkodni, amely a hivatalos agglomerációnál számottevően nagyobb. Hogy Magyarországnak milyen városai, várostérségei vannak, az meghatározó abban, hogy mennyire sikeres. Innen nézve kis jelentősége van a közigazgatási határoknak. Ki kellene mondani, hogy egy olyan főváros közeli középváros, mint Kecskemét, valójában a Budapest-régió része, és ezt az összeköttetésekben is meg kellene valósítani. Nemcsak autópályákkal, hanem olyan gyorsvasutakkal, amelyek Budapesten túl egymással is összekötik a városokat. Ez esetben egy telephelyet kereső cég nemcsak a bő másfél milliós Budapestben gondolkodhatna, hanem akár három-négy milliós régióban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!