A magyar „nemzeti jelleget” ugyanakkor tudatosan és száz százalékban felvállalták. Nemcsak a letagadhatatlanul magyar – és ha kicsit kötelező olvasmányosan is, de mégis irodalmi – márkanévvel, hanem az egész, küszködésében önironikus, de végül „nagyot ugró” és sikeressé váló magyar ember imázsával, amilyennek amúgy látni szeretjük magunkat. Még gazdasági döntéseknél is volt, hogy ez a megfontolás győzött,
a szűk hazai piac miatt a palackozást egyszerűbb lett volna kivinni Ausztriába, mégis inkább itthon keresgéltek addig, amíg megfelelő partnert találtak.
A minimalista dizájnú címkén merész szlogen virít: „a kóla magyarul”.
Márkaként a Tikkadt Szöcskét egyébként minőségben a Coca-Cola és a Pepsi fölé lőtték be, árban pedig a környékükre; példaképük a német Fritz kóla, amelyet Vízer szerint ma már menőbb rendelni, mint az ismert mamutvállalatok márkáit. A filozófia is a lokális értékeket állítja középpontba, ami pedig az ízvilágot illeti, a citrusos Coca-Colához képest az italban a kissé gyógynövényes utóízű kóladió dominál.
Az alig három-négy hónapja piacon lévő termék amúgy elég jó számokat mutat: a Tikkadt Szöcske honlapján megtalálható lelőhelykereső néhány hete még 100 körüli találatot adott, ottjártunkkor Vízer már 130-140 partnerről beszélt ábécéktől a hamburgerházakig, sőt kifejezetten nívós, díjnyertes éttermekkel állnak tárgyalásban.
Egyébként a kólát a boltokból rendszeresen elkapkodják, az Italműhely most már heti több tízezer palackot gyárt. Hamarosan jön a cukormentes verzió, és a vendéglátósok számára a kicsi, üveges széria is, a cannes-i filmfesztiválon pedig a magyar pavilonban népszerűsítik majd a terméket.
Egyelőre tehát merész szöcskeugrásokban halad a projekt. Kérdés, kitikkad-e, vagy képes lesz meglovagolni a jelenlegi zöld-kézműves-magyaros divathullámot.
