Ösztöndíj a kutatói utánpótláshoz

A program révén a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat ösztönzik.

Magyar Nemzet
2020. 07. 28. 7:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Digitális jólét program üdvözli, és arra biztatja a digitális ágazat szereplőit, hogy csatlakozzanak az Innovációs és Technológiai Minisztérium napokban bejelentett Kooperatív doktori programjához. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kezelt ösztöndíjrendszer kimondottan a piacorientált kutatói utánpótlást támogatja.

A programot ősszel, pilot jelleggel, száz fővel indítják el, amelynek révén a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat ösztönzik. A 2020-21-es tanévben kezdődő doktori képzés iránt érdeklődők kutatási témáikkal 2020. szeptember 15-ig jelentkezhetnek az ösztöndíjra. A vállalatoknál dolgozó mesterfokkal rendelkező MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területen tevékenykedő szakemberek és mérnökök számára is vonzó, 12-48 hónapon keresztül, összességé­ben akár havi bruttó 400 ezer forintot is elérő ösztöndíjprogram részeként támogatást kapnak a doktori iskolák, a témavezetők, valamint a bevont iparági partnerek szakértői is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.