– Természetes, hogy maga a vendéglátó vállalkozó is dolgozik. Most éppen a hét végi, nagy hagyományú badacsonyi szüret előkészületei adnak munkát a hegyközség aprajának-nagyjának – jelezte lapunknak Tóthné Prenner Beáta kiskereskedő, a Kisosz Zala megyei elnöke. A háromnapos vigadalom egyben az őszi Nyitott Balaton rendezvénysorozat első nagyszabású programja. Vázolta: az őszi Balaton nyitórendezvényén ma könnyűzenei koncertek lesznek, holnap a 10 órakor kezdődő rendezvényen a gyerekek is megtalálják a szórakozásukat, este pedig egy fergeteges szüreti bállal zárul a badacsonyi szüret. Vasárnap nagy szüreti felvonulással folytatódik a program a 71-es főúton, majd miután a Szent Imre-templom előtt megáldják a szőlőharangot, a menet a badacsonyi szüret hagyományos relikviájával visszatér a felvonulás kiindulási helyére.
Vízi sportoktól a pincelátogatásig
Szeptember 6-a és november 11-e között több tucat rendezvény várja a Balatonnál a pihenni vágyó, élménykereső turistákat. Az egész régiót átfogó akciót minden évben tavasszal, húsvét és pünkösd között, ősszel pedig a szüreti időszak és a Márton-napi programok között tartják. A Balatoni Regionális TDM Szövetség és a helyi turisztikai egyesületek szervezésében sorra kerülő rendezvények célja továbbra is annak bemutatása, hogy a balatoni régió nemcsak a fürdőzésre alkalmas időszakban lehet úti cél. A Nyitott Balaton főbb eseményeiről lapunk is beszámol, emellett érdemes lehet a Nyitottbalaton.hu internetes programoldalon is követni az elkövetkező két hónap vízi sportoktól pincelátogatásig terjedő gazdag eseménykínálatát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!