Így írnak ők – December 22., délután

0

Dezse Balázs, Pesti Srácok: „A baloldalon soha senki nem volt következetes. A szavazók sem, akik kétévente váltogatják, hogy éppen kit követnek és kiben hisznek, amit még nehezít, hogy a messiások, szektavezérek mind hetente mást gondolnak, máshogy viselkednek. Bütyökre pedig igencsak ráégett az elmúlt egy év (plusz a többi), ezért most megpróbál csiszolni valamennyit a csiszolhatatlanon, például az újságírók felé. Így történt meg, hogy 14 percig beszélt Császár Attilához. Szándékosan nem használom azt, hogy interjút adott egy újságírónak, az ugyanis általában arról szól, hogy kialakul egyfajta kérdezz-felelek, de a válaszoló fél hagyja, hogy a kérdező reagáljon. Sőt, Bütyöknek valaki akár keresztkérdéseket is feltegyen az érdekesebb vagy vitatottabb részekkel kapcsolatban. Mindezt természetesen nem hagyta, sőt, forralt borral, teával akarta kizökkenteni a kérdezőjét, bár erre szokták azt mondani, hogy akár közé is lövethetett volna, vagy ahogy korábban láttuk, árokba is lökhette volna, vagy a szekta fenyegethette volna akasztással is. MP ezt jól láthatóan tudatosan, de dühösen és remegő idegekkel próbálta elkerülni. Mert nem hülye: tudja, hogy az erőszakos természete, a bosszúvágya és a lekezelő nárcisztikussága alkalmatlanná teszi őt egy közösség vezetésére, nemhogy egy ország irányítására.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

„Magyar Péter hazudik és Lakatos Márkot mentegeti”

Csillagnak megkérgesedik a szíve.

„Hazaszeretet, magyarság, család – védendő értékeink”

„A patriótáknak ki kell tartaniuk!”

„A baloldalon soha senki nem volt következetes.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.