2025. 12. 29. 6:58

Így írnak ők – December 29., délelőtt

0

Best of December (12.01.) Schilling Árpád, Facebook: „Sokat fog számítani, hogy a hátralévő időben a Tisza képviselőjelöltjeinek milyen kapcsolatot sikerül kialakitaniuk helyi szinten, beleértve a korábbi ellenzéki képviselőkkel folytatott párbeszédet is. A rezsim leváltásának nem lehet akadálya a pártok vagy magánszemélyek egyéni érdeke, a személyeskedés, a kisszerű politikai csatározások. Nem az számít, hogy ki hova tartozik, hanem, hogy ki mit tesz a választókért. A jelenlegi kormánypárt gerjesztette pusztító ellenszélben sokat fog számítania az ellenzéki aktorok bölcsessége, türelme, jószándéka és szakmaisága. Üdvös lenne csökkenteni az ellenzéki pártok egymás elleni küzdelmét, és ebben a Tisza józanságára is szükség lesz. Talán nem kellene eleve lezárni az együttműködések lehetőségét, több mozgásteret adni a helyi szintű politikának. A két pártról szóló szavazást illúziónak tartom, ezért támogatom a kibeszélést és megegyezést a szektásodás helyett.”

Összes idézet

„Pusztító ellenszélben a Tisza józansága szükséges”

„Tisza-jelöltek: ha nem bízik meg bennük Magyar, az még nagyobb baj”

„Egy nárcisztikus pszichopata”

Vajon mi a Tisza programja?

„Most viszont triumfálhatnak, eljátszhatják a vérző szívű liberálist”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.