Így írnak ők – Február 13., délelőtt

0

Török Gábor, Facebook: „S végül egy már kampánytechnikai gondolat: amikor a Fidesz az ellenféllel kapcsolatban nagy dolgokkal állt elő, mindig előre keretezni szokta a témát. Az őszödi beszéd kikerülése előtt hónapokkal már hazugságokról beszélt, de más, kisebb ügyekben is ez volt a gyakorlat - nyilván racionálisan. Most, ha valóban az jön, ami, akkor két dolog lett volna a Fidesz érdeke: előhangolni és a manipuláció viszontvádját gyengíteni, de legalább nem erősíteni. Érdekes módon egyik sem történt meg, sőt, még a legutóbbi hetekben is mesterséges intelligenciával készült videók sokaságával állt elő a kormányfő is. Ha van egy ilyen "all in" felvételük, akkor éppen a mesterséges intelligencia elleni harc élharcosának kellett volna lenniük, hogy a megtámadott kevésbé sikeresen tudja ezt az érvet használni. De pont ellenkezőleg: mintha a Fidesz ágyazott volna meg annak, hogy a közvélemény mindent az AI számlájára írjon akkor is, ha nem az. Ez legalábbis furcsa.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

„Magyart teljesen alkalmatlannak tartom a rámért szerepre”

„A Fidesz mindig előre keretezni szokta a témát”

„Magyar az ország vezetőjeként súlyos nemzetbiztonsági kockázat lenne”

„Szabó, Mérő, hagyjátok békén Varga Juditot!”

„Bütyök, látszik, hogy félsz”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.