
Így írnak ők – Február 6., délelőtt
Rónay Tamás, Népszava: „Az utóbbi másfél évtized tapasztalata világossá tette, hogy az alapító atyák és a szerződésrendszer kidolgozói elképzelhetetlennek tartották: egy tagállam nyíltan szakítson a demokratikus normákkal, vagy belülről kezdje leépíteni az európai értékközösséget. Ebben nagyot tévedtek. Arra pedig végképp nem voltak felkészülve, hogy az Egyesült Államok egyszer kockázatként, sőt potenciális ellenfélként tekint Európára. Az orosz agresszió és a kínai technológiai-gazdasági nyomulás mindezt tovább élezte, és rákényszeríti az Uniót: egyszerűbbé és gyorsabbá tegye saját döntéshozatalát. A tét ma már nem reformelméleti vita, hanem geopolitikai túlélés. Persze évek óta hallhatjuk már, hogy végre meg kell reformálni az uniós intézményrendszert, majd nem történt semmi, de most legalább tényleg elkezdődött egy közös gondolkodás a témáról. A probléma gyökere az egyhangúság elvében rejlik. Ami egykor a demokratikus alapelvek biztosítékának tűnt, mára a hatékony cselekvés legfőbb akadályává vált. Kül- és biztonságpolitikai kérdésekben egyetlen tagállam vétója vagy akár csak vétófenyegetése is megbéníthatja az Uniót – amivel a magyar kormány rendszeresen él is.”
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!