Így írnak ők – Február 8., délelőtt

0

Ambrózy Áron, Pesti Srácok: „Magyar Péter egy ideje már nem sztalkingolja a miniszterelnököt, de már ez egy időben mindig magával hordozott papírmasé figurájával se vitatkozik vidéki kitelepüléseken. Inkább hatalmas sztárként kezelt másod- és harmadosztályú globalista lobbistákat mutat be megváltó-helyettesként és csodadokiként. Majd mikor ezek elfogytak, ismertette azt a kormányprogramnak nevezett lózunggyűjteményt, amit Tar Zoltánék raktak össze első ijedtségükben, miután napvilágra kerültek a valódi terveik. Vagyis inkább kieregette a lufikat, majd nagyokat szippantottak belőlük. Mivel a légvárak építésének nincsenek szabályait, ezért Bütyök megváltó úr és Tisza vezér (Magyar Péter) mindent IS megígért. Gyakorlatilag a rendszerváltozás óta eltelt 35 év összes ötletét és közpolitikai cselekvési tervét bedobták egy kívánságkosárba, majd sorra kihúzták belőle őket. A magyarázatot pedig annyit fűztek hozzá, hogy ezeket eddig csak azért nem valósította meg senki, mert volt elég tiszta és szeretettel teljes a szívűk. De majd most jön Bütyök és tsi., a politizálás pedig innentől átalakul Zaczarowany ołówekké. Csupán csak a szándékon és az ötleten múlik minden, elég szólni Bütyöknek róla, ő pedig a varázsceruzájával valóságot rajzol belőle, mint a kisfiú a régi lengyel mesében. A 200-nál is több oldalt elfoglaló hantázás az összes társadalmi csoport összes igényének kielégítését ambicionálja. Nem maradt ki semmi, ha a kizárólag materiális javakra konventráló ideáltipikus marxi kisember pillanatnyi elmezavarában megpróbálná elképzelni a mennyországot, az pont így nézne ki.” 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Karácsony Gergely, gondolatban már meg is állapodott az új, Tisza-kormánnyal

A Tisza-program jövőképe „egy cukorszirupba mártott nyalóka”

Ígérgetős Peti piramisjátéka

„A gyűlöletszekta a várható vereségük esetére egy Majdant készít elő”

„Kormányprogramnak nevezett lózunggyűjtemény”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.