Így írnak ők – Március 18., délután

0

Horváth Gábor, Népszava: „Együgyű választóknak egy ügyű kampány. A kormány mindenkire rá akarja hozni a frászt, hogy rettegve meneküljön a bölcs miniszterelnök védő karjaiba. Aki még mindig készpénznek veszi, amit a tévében vagy az utcai plakátokon lát, a rádióban hall, tényleg úgy gondolhatja, hogy a kijevi vezetés éjjel-nappal azon töri a fejét, miként árthat a magyaroknak, az Európai Uniót meg direkt azért találták ki, hogy Ukrajnát pénzelje. A hatalomnak egy szava sincs se Magyarország állapotáról, se a saját eredményeiről, se a terveiről. Program híján csak azt hajtogatja, hogy ki kell maradni a többi európai ország által oly kívánatosnak tartott háborúból. Nemcsak arról van szó, hogy hülyének nézni saját választóit, hanem arról is, hogy tudatosan, alapos előtanulmányok után, a történelem és a téma szakirodalmának ismeretében hazudik. Ugyanis ez működni szokott.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Jobb, ha vigyáznak, mert 162 ezret becsültek a Tiszának, pedig Magyar bemondta a félmilliót.

Tudja, Magyar elvtárs, én 2017-ben még nem voltam ideológiailag elég képzett…

„Együgyű választóknak egy ügyű kampány.”

Magyar Péter – „Jaj lesz nekünk, ha miniszterelnök lesz belőle”

Zelenszkijnek csak az számít, hogy tömjön valaki pénzt a zsebébe

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.