Így írnak ők – Március 30., délután
Fodor Gábor, Index: „A Fidesz ma az egyetlen kormányképes erő a maga tapasztalataival és ellentmondásaival együtt. Jól kezelték a migrációs válságot és komoly eredményeket értek el a családpolitikában, a foglalkoztatás területén, a roma integráció kérdésében, és megvalósítottak egy régi, liberális követelést, az egykulcsos adót. Hibát követtek el az EU-val kialakult konfliktus mélyítésével, az elmúlt évek gazdaságpolitikájával, az érdemek (meritokrácia) helyett a bizalmi alapú társadalom- és gazdaságszervezési felfogással és a kormányzásban folytatott erőpolitikával (a többség mindent visz, a kisebbségnek megszűnnek a lehetőségei). A Tisza Párt mögött jelentős spontán társadalmi erő mozdult meg, ami különleges lehetőséget ad a vezetője kezébe. Egyeduralkodóvá váltak az ellenzéki térfélen és elérték azt, hogy nyílt versenyre kényszerítsék a Fidesz–KDNP-t. Sok jószándékú és értékes gondolatokkal teli támogatóval rendelkeznek, Magyar Péter pedig kiemelkedően jól használja a közösségi médiát. Most már programot is tudnak felmutatni, ami azonban erősen ellentmondásos. Nem lehet ugyanis kellően komolyan venni azt a meghatározó szempontot, hogy mindent megtartunk és továbbviszünk, amit az Orbán-kormány bevezetett, és még adót is csökkentünk és egyéb juttatásokat vezetünk majd be kormányra kerülésünk esetén. Mivel friss politikai tömörülésnek számítanak, így kormányzati tapasztalatuk nem lehet. Jókora hátrányukat a kormányképesség terén ezért enyhíthették volna az Európai Parlamentben mutatott szerepléssel vagy a fővárosi frakciójuk munkájával, de egyik sem sikerült. Javíthattak volna az egy idő után inkább hátrányos, egy személyre koncentrált megjelenésükön is – hiszen a kormányzás egyértelműen csapatmunka –, de ez is félresiklott. Tarr Zoltán, Ruszin-Szendi Romulusz, Kollár Kinga, Kapitány István és Orbán Anita feltűntek, majd rövid idő után el is tűntek. (Vezetőjük személyiségjegyei pedig sokak számára nem elfogadhatóak, hiszen a saját feleségét a tudta nélkül lehallgatta, irányított kérdésekkel kifaggatta, majd ezt a felvételt az engedélye nélkül nyilvánosságra hozta.) A legfőbb mondanivalójuk továbbra is az, hogy »nem Orbán«, ami a kampányra elég, egy ország irányítására viszont kevés. Ezek alapján nem lehet őket kormányzásra felkészült erőként jellemezni, továbbra is egy lendületes társadalmi mozgalomnak tűnnek inkább.”
Összes idézet
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Május 11., délután
Így írnak ők – Május 11., délelőtt
Így írnak ők – Május 10., délután
Így írnak ők – Május 10., délelőtt
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en






















