Antall József nemcsak ismét megteremtette a parlamentáris demokráciát Magyarországon, elkezdte a szociális piacgazdaság kiépítését, hanem belevágta fejszéjét a legnagyobb átalakításba is: a kádári agymosáson átesett, a kommunista internacionalizmus talaján felnőtt, megfélemlített népből ismét keresztény értékrend alapján álló nemzetet teremteni. Történelmet írt, amikor 1990. június 2-án az MDF III. országos gyűlésén kijelentette: „érzésben, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni!” Sütő András azt mondta ravatalánál: „Senki, aki utána jön, senki, aki nyomába lép, ezután meg nem kerülheti őt abban, amit a határon kívül élő magyarságért cselekedett.”
Mi is az ő nyomdokában járunk, amikor elkötelezetten harcolunk a magyar nemzet határokon átívelő újra egyesítéséért, az elszakított nemzetrészek tagjainak magyarként boldogulásáért szülőföldjükön, a teljes magyar nemzet felemelkedéséért a Kárpát-medencében. Küzdelmünket azonban megosztottság nehezíti saját sorainkban. Megosztottság a mai Magyarország határain belül, megosztottság a külhoni magyarok soraiban. Ezt halljuk a Parlament falai között, ezt halljuk a Magyar Állandó Értekezleten és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Pedig már többször elhangzott a figyelmeztetés: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak. Jó lenne megfogadni Böjte Csaba atya példabeszédét, aki fenn a Hargitán egy gyors folyású hegyi patak partján sétálva látta, hogy a tiszta vízbe hulló faleveleket a sodrás a kanyarokban szépen kiteszi a parti kövekre, és a víz tisztán szalad tovább. Így kellene cselekedni nekünk is, embereknek, mondta Csaba testvér, a sérelmeket, haragot, gyűlölködést vessük ki lelkünkből menet közben, és szeretetben, egyetértésben haladjunk tovább. Így messzebb jutunk, és sikeresebbek leszünk.
