Táncoló babszemek

Öt éven keresztül követte az Újbudai Babszem Táncegyüttes életét Knap Zoltán fotóriporter.

MN
2017. 12. 20. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt éven keresztül követte az Újbudai Babszem Táncegyüttes életét Knap Zoltán fotóriporter. E felvételekből született most egy album Táncoló babszemek címmel, amelyben csaknem kétszáz képen követhetjük nyomon a néptáncosok életét.

A fotós nemcsak a fellépéseket örökítette meg minden alkalommal, de összeállításában láthatjuk, milyen felhőtlen boldogságot jelent a gyerekeknek a tánc és a próbákon tanult népi játékok.

A színfalak mögé is betekintést enged a kötet, s így az előadások és a készülődés mellett egy-egy csintalanságnak vagy könnycseppnek is tanúi lehetünk.

A könyv szerkesztésében Keleti Éva segített, aki nemcsak elismert fotográfus, de a tánc és a mozgás is közel áll hozzá. Knap Zoltán több mint húsz éve dolgozik fotóriporterként. Megfordult heti-, illetve napilapoknál, jelenleg az egyik szórakoztató napilapnál rovatvezető. Többször is díjazták munkáit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.