Felelősség és üresség
Tóth Bertalan előállt mindenféle ötlettel, amelyen a kormány már régen túl van, vagy amelyeket meg fog tenni, anélkül is, hogy erre a vattacukor-nehézségű Tóth Bertalan figyelmeztetné.
Hargitai elvtársnak a szombati Népszavában megjelent eszmefuttatása annyira magával ragadott engem is, hogy a hétvégén akkurátusan és figyelmesen elolvastam a „sajtó maradék részét”.
Egy szó, mint száz: ezek mind a vírusnak szurkolnak. Ezért tesznek és mondanak bármit, szemrebbenés nélkül. És a kormány bármit is tesz, az rossz.
A felkészülés első lépéseként tiltsuk meg, hogy mindenki szabadon makoghasson a vírusokról. Mindjárt beljebb leszünk egy lépéssel.
A görög rendőrség és a hadsereg emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza a migránstömeg bejutását az országba.
Törökország többé nem tudja és nem is akarja fenntartani eddigi migrációs politikáját, és első lépésben nem akadályozza meg, hogy a Törökországban tartózkodó szír menekültek elinduljanak Európa felé.
Kíváncsian várjuk, mikor szólal fel majd a Parlamentben az első ellenzéki képviselő, hogy a megfertőződött magyar betegségéért Orbán Viktor a felelős.
Mi mindannyian Dzsem hercegek voltunk. Csak nem a hazánkból száműztek minket, hanem a valódi históriánkból, az igazi kulturális szövedékünkből.
Jó, ha a nyilvánosság is megtudja, az egészségügyi piacon olyan maffiózók vannak jelen, akikhez képest a Keresztapa világa egy babazsúr.
Önök immáron egy éve elindítottak egy aljas kampányt, amellyel azt a látszatot keltették, mintha jobboldali közszereplők más elbírálás alá estek volna, mint a többi lakó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.