Zeljko Cvrtila, horvát biztonsági szakértő a lapnak azt mondta: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, de az egész régió biztonsága is attól függ majd, hogyan viszonyulnak a boszniai hatóságok a visszatérő dzsihadistákhoz.
Bosznia-Hercegovinának módosítania kell a büntető törvényt, mert aki eddig bűnösnek vallotta magát, minimális büntetést kapott, legfeljebb egy év szabadságvesztést, ami biztonság szempontból elfogadhatatlan, nem csak a régió, hanem Európa számára is – hangsúlyozta. Szavai szerint Bosznia nyugati nyomásra a dzsihadisták befogadó helyévé is válhat.
A nyugat-balkáni országokból több százan – a legtöbben Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból – csatlakoztak az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz 2012 óta, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak harcosok a térségből. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina törvényben tiltja a külföldi harcokban való részvételt, illetve a toborzást és a kiképzést, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Eddig húsznál több visszatért iszlamistát ítéltek el.
A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám radikális ágához, a szalafista mozgalomhoz, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosok, a mudzsahidek terjesztettek el.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!