A német kormány által tegnap nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly tíz százalékkal, 1646-ra nőtt a bejelentett antiszemita bűnesetek száma. A statisztika néhány nappal azután látott napvilágot, hogy Christophe Castaner francia belügyminiszter is a zsidóellenes incidensek jelentős, 74 százalékos emelkedéséről számolt be Franciaországban. A friss németországi adatokat a szélsőbaloldali Die Linke párt kérésére tették közzé. Az összes eseten belül ugyanakkor 60 százalékkal, 62-re nőtt a fizikai bántalmazások száma 2017-hez képest.
Josef Schuster, a németországi Zsidó Központi Tanács vezetője szerint sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség. – A legutóbbi adatok még nem hivatalosak, de jól tükrözik a tendenciát. Tekintettel arra, hogy a statisztikába nem vették bele a büntethetőségi kor alatti elkövetők tetteit, a kép még sötétebb – nyilatkozta a BBC-nek.
Egy tavalyi európai felmérés szerint az érintett közösségek fokozott aggodalmuknak adtak hangot a terjedő antiszemita megnyilvánulások kapcsán. Németországban többek között a legfőbb ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) párttól tartanak. A tömörülés tagadja, hogy antiszemita nézeteket vallana, de némely politikusa megnyilvánulásai zsidó csoportok heves ellenkezését váltották ki.
Tavaly a német kormány speciális oktatócsoportokat küldött a német iskolákba az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében, s ilyen jellegű tanórák bevezetését javasolta a Zsidó Központi Tanács is a muszlim vallású bevándorlók erőteljes megszaporodása miatt is. A múlt hónapban Angela Merkel német kancellár kijelentette: mindenkinek a felelőssége, hogy zéró toleranciát vezessenek be az antiszemitizmus és a xenofóbia más formái ellen.