Moszkva fölényt akar szerezni Európában, „második frontot nyitna”, a nyugati demokráciáknak pedig meg kell akadályozniuk az orosz támadásokat – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter tegnap Lengyelországban a rotációs jelleggel ott állomásozó nemzetközi NATO-zászlóaljnál tett látogatásán.
„Európai földön folytatott háború az, ami Ukrajnában történik, s ez rávilágított arra, hogy az oroszok éppen itt nyithatnak második frontot” – közölte az MTI beszámolója szerint az amerikai külügyminiszter. Szerinte Moszkvának „nagy tervei vannak Európa meghódítására, a globális színtéren szerzett szerepének növelésére”. A tegnap lengyelországi látogatását megkezdő Mike Pence amerikai alelnök és Andrzej Duda lengyel elnök szerződést írt alá a nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer szállításáról.
– Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető, SSC–8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni, súlyosan veszélyeztetve ezzel a szövetség biztonságát – jelentette ki közben Brüsszelben a NATO-főtitkár, a szövetséges országok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt. Jens Stoltenberg hangsúlyozta, Moszkva az általa is elismert, nemrégiben kifejlesztett és telepített rakétarendszerével továbbra is megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződést, ezért a NATO ismételten felszólítja: térjen vissza a megállapodásban foglaltakhoz.