A szintén az ENF tagjaként működő, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés pedig Franciaországban erős: az uniókritikus párt a neki jósolt huszonegy mandátummal megelőzi Emmanuel Macron elnök A Köztársaság lendületben pártját és annak szövetségesét, a Modemet. Utóbbi együttműködésnek jelenleg húsz képviselői helyet jósolnak.

A Politico brüsszeli hírportál elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy elméletileg a másik euroszkeptikus csoport, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) is erősödhet az olasz Öt Csillag Mozgalom népszerűségének köszönhetően.
A pártcsalád jövőjét ugyanakkor elhomályosítja, hogy a Luigi Di Maio vezette párt – Salvini Ligája ellenében és már a brit euroszkeptikusok nélkül – saját EP-frakciót akar létrehozni.
A matematika nyelvén mindez azt jelenti, hogy a jövő Európai Parlamentjének legalább egyötöde az euroszkeptikusok közül kerülhet ki. A Bloomberg hírügynökség például 153 uniókritikus mandátumot osztott ki, amellyel kapcsolatban megjegyezte: a végső szám ennél is nagyobb lehet, ugyanis az Alternatíva Németországnak (AfD) például nem rendelkezik európai pártcsaláddal, és a magyar kormánypártok is jóval kritikusabban szemlélik Európát, mint a néppárti fősodor.
Az EP mostantól egészen a választásokig kéthetente közzéteszi majd az aktuális mandátumbecslését. Idén már a voksolás utolsó napján, május 26-án este hat órától exit poll eredmények is elérhetők lesznek – még azelőtt, hogy a hivatalos adatokat közzétennék.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!