Brüsszel bevételére készül Salvini

Már vasárnap eldőlhet, hogy megalakul-e az uniókritikus és bevándorlásellenes szupertömb Európában. A szuverenista szövetséget meghirdető Matteo Salvini mindenesetre magabiztos kampányzárót tartott a hét végén Milánóban, ahol főként eddigi európai szövetségesei voltak jelen. Őrjöngő tömeg és ellentüntetők – az olasz belügyminiszter ezúttal a Dóm téren szította a kedélyeket.

Judi Tamara (Milánó)
2019. 05. 20. 10:39
LE PEN, Marine; SALVINI, Matteo; WILDERS, Geert
Geert Wilders, Marine Le Pen és további szövetségesei társaságában a belügyminiszter Fotó: Luca Bruno Forrás: MTI/AP/Luca Bruno
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Salvini ugyanakkor lényegében az ellenőrizetlen bevándorlás kérdéséből kiindulva hirdette meg ismét a nemzetek Európáját. Azt mondta Milánóban, hogy a Liga a választásokat követően is a határok védelmének szükségességét fogja hangsúlyozni.

– Az én házamban soha nem lesz az iszlám az úr – jelentette ki a tömeg éljenzése közepette. A téren összegyűltekből Ferenc pápa megemlítése szintén nagy indulatot váltott ki: a menekültek megsegítését szorgalmazó egyházfő nevét hangos füttykoncert köszöntötte, mire Salvini ismét a minél szigorúbb bevándorláspolitika mellett tett hitet.

A színpad melletti hatalmas kivetítőkön egyébként a magyar határzár is feltűnt egy videó erejéig: a tömeg szintén éljenzéssel nyugtázta az olasz belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök május eleji találkozóján készült felvételeket.

A felfüggesztett néppárti tagsággal működő Fidesz viszont nem képviseltette magát az eseményen, és a Ligával gyakran hírbe hozott lengyel Jog és Igazságosság kormánypárt sem küldött delegációt Milánóba.

Euró­pa nagy nacionalista pártjai ugyanakkor szinte egytől egyig jelen voltak: a francia Marine Le Pen rövid beszédet is mondott a színpadon, ahol Geert Wilders a holland Szabadságpárt színeiben, illetve Jörg Meuthen pedig az Alternatíva Németországnak párt részéről tűnt fel.

Többek között Észtország, Csehország, Bulgária, Dánia és Finnország kisebb, uniókritikus és bevándorlásellenes pártjai is a szuverenista szövetség oldalán jelentek meg.

A tömegben egyébként épp Marine Le Pen – Salvini egyik kulcsfontosságú európai szövetségese – jelenléte miatt meglehetősen sok volt a francia. Egyikük, Phillipe Reis arról beszélt a Magyar Nemzetnek: sokkal inkább érzi magát franciának, mint európainak, és kikéri magának a fasiszta és rasszista jelzőket.

– Kilencven százalékban egyetértek Marine Le Pen politikájával. Számomra Emmanuel Macron elnök a szélsőséges. Nincs még egy olyan államfő Euró­pában, aki úgy vérig tudná sérteni a polgárait, ahogy azt ­Macron teszi – hangoztatta Reis, aki maga is portugál bevándorlók gyermekeként nőtt fel Franciaországban.

Mint mondta, a legnagyobb különbség, hogy míg az ő szülei betartották a játékszabályokat és hálásak voltak a vendégszeretetért, a most érkezők fittyet hánynak a sokat emlegetett szabályokra.

A nacionalistákat kárhoztatták Merkelék

A nacionalizmusról mint az Európai Unió ellenségéről beszélt Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) választási csúcsjelöltje szombaton Zágrábban, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-választási gyűlésén.

„Értéket jelent az, hogy büszkék vagyunk a hazánkra, a hazaszeretet és az EU nem zárja ki egymást. A nacionalizmus ellenség, amely el akarja pusztítani Európát, és ezt világosan ki kell mondanunk ”– hangsúlyozta Angela Merkel a horvát főváros egyik sportcsarnokában, közel hatezer HDZ-tag előtt tartott beszédében.

Manfred Weber felszólított, hogy szembe kell szállni a nacionalistákkal, akik – mint mondta – nem lesznek részei az ő többségének az Európai Parlamentben.

A csúcsjelölt szerint az EU nemcsak gazdasági szövetség, hanem az értékek uniója is. Európa közös alapja a kereszténység – hangsúlyozta. (MTI)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.