A néppárti Manfred Webert és a szocialista Frans Timmermanst bő egy órában kérdezhette kedden este az EU legnagyobb, így legtöbb EP-mandátumról döntő tagországából verbuvált közönség: ezúttal Kölnben tartottak csúcsjelölti vitát az Európai Bizottság elnöki posztjára papíron legesélyesebb politikusok részvételével.

Fotó: EUROPRESS/AFP
Ahogyan azt Weber verejtékező homlokáról is le lehetett olvasni, a csúcsjelöltek sok esetben az EU-val szemben kritikát megfogalmazó kérdéseket is kaptak. A két politikus nem személyeskedett, de nem is mindenben értett egyet egymással.
A holland, de több más nyelv mellett németül is kiválóan beszélő Timmermans liberális elképzeléseivel próbálta lekenyerezni a zömében fiatalokból álló közönséget, kilátásba helyezve, hogy Európa-szerte lejjebb szállítsák a választójog korhatárát, illetve szorgalmazva, hogy a leendő európai bizottsági elnök mindenképp olyan politikus legyen, aki kiemelten kezeli az éghajlatváltozást.
Weber ismét a külső határok védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint hangsúlyozta, hogy új jogállamisági mechanizmusra lenne szükség az EU-ban. Magyarország és Lengyelország is szóba került a demokráciakérdésben: Timmermans ismét élesen bírálta hazánkat, különösképp a civil társadalom és a sajtó helyzetét.
Jövő héten újabb csúcsjelölti vitákra kerül sor. Árulkodó, hogy az európai sajtó már nem is egy-egy vita milyenségével van elfoglalva, hanem azt firtatja, hogyan is lehetne megkerülni a csúcsjelölti rendszert. Ennek értelmében a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács jelölné ki a bizottsági elnököt, mégpedig az EP-választások eredményének figyelembevételével. Ez – legalábbis elméletileg – a legnagyobb pártcsalád jelöltjének, Webernek kedvez.
Migrációpárti álláspont
A bevándorláspárti baloldal csúcsjelöltje, Frans Timmermans a migránsok betelepítésére készül – jelentette ki tegnap Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, reagálva a csúcsjelöltek televíziós vitájára. Timmermans „az úgynevezett szolidáris menekültügyi rendszerről prédikált”, azonban ez nem lenne más, mint a határvédelmi kerítés elbontása, a migránskvóták bevezetése és a bevándorlók betelepítése az unióba – mondta. Hidvéghi úgy vélte, Timmermans – akit Soros György egyik legszorosabb szövetségesének nevezett – minden egyes megszólalása mutatja: ha ő kerül a brüsszeli bizottság élére, akkor nem megállítani, hanem támogatni fogja a bevándorlást. (MTI)