Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap esti nyilatkozata szerint „megerősítve” érzi magát, miután az előrejelzések szerint pártja képes volt elsöprő győzelmet aratni vasárnap az európai parlamenti (EP-)választásokon, egy héttel a kormánykoalíció összeomlása után.
Az EP által közölt előrejelzések szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP) a szavazatok 34,5 százalékát szerezhette meg, jelentősen megelőzve a Szociáldemokrata Pártot (SPÖ), amelynek 23,5 százalékot jósolnak. A harmadik helyen, a voksok várhatóan nagyjából 17,5 százalékával az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), az ÖVP eddigi koalíciós partnere végezhetett.
Múlt hét végén egy korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache alkancellár, az FPÖ elnöke, és ennek nyomán a kormánykoalíció is felbomlott. Ausztriában szeptember elején előrehozott parlamenti választást tartanak.
Hétfőn az osztrák parlamentben bizalmi szavazást tartanak Sebastian Kurz ellen. A kancellár vasárnap este azt mondta támogatói előtt: „bármi is történik holnap és az azt követő napokban, dacolni fogunk mindennel, ami az utunkba jön, és megerősödve fogunk ebből kikerülni”.