Nemzetközi közvetítést kért Igor Dodon hivatalából felmentett moldovai elnök

Forrás: MTI2019. 06. 09. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az APA osztrák hírügynökség szerint a Plahotniuc markában lévő moldovai alkotmánybíróság vasárnap felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon moldovai elnököt és a február 24-i választásokon vereséget szenvedett demokrata párti Pavel Filip volt miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek, aki feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki szeptember 6-ára.

Szinte egyidejűleg ezzel az új chisinaui parlament határozatban utasította el Filip legitimitását. Andrei Nastase új belügyminiszter és kormányfő-helyettes égbekiáltó hatalombitorlással vádolta a politikust, az alkotmánybíróság döntését pedig önkényesnek és törvénybe ütközőnek nevezte.

Maia Sandu pedig felszólította az állami intézmények vezetőit, mindenek előtt a biztonsági szolgálatokat, hogy a nép oldalára álljanak és tartsák tiszteletben annak törvényes képviselőit.

Alexandru Panzari országos rendőrfőnök ugyanakkor kijelentette: semmilyen utasítást nem fogad el az új kormánytól, sem annak belügyminiszterétől, s csak utóbbi hivatali elődjének, a demokrata párti Alexandru Jizdannak hajlandó engedelmeskedni.

Eközben az ellenzékbe szorult Moldovai Demokrata Párt vasárnap tüntetést tartott a főváros, Chisinau szívében, a parlament épülete előtt. A tüntetők azt skandálták, hogy „Dodon, te hazaáruló” és lemondását követelték. A hazaárulási vádak azt követően merültek fel Dodonnal szemben, hogy a Plahotniuc tulajdonában lévő egyik televízió az előző este kisugárzott egy magánbeszélgetésről készült videófelvételt, amelyen az oroszbarát Dodon nyíltan elismeri, hogy pártja rendszeresen kap pénzügyi támogatást Oroszországból, és ha szükségessé válna, a Moldovához tartozó szakadár Dnyeszter Menti Köztársasággal fennálló konfliktust akár az ország föderális rendszerűvé tételével is hajlandó lenne megoldani.

A moldovai Szocialista Párt vasárnap mozgósította híveit, hogy szükség esetén készek legyenek „megvédeni az elnököt, a parlamentet és a megválasztott kormányt”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.