Múlt hét végén került nyilvánosságra az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg Andrej Babis cseh kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között. A jelentés szerint sértik az érvényben lévő törvényeket és előírásokat a kormányfő egykori cégének, az Agrofertnek juttatott támogatások. Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, kormányfőként pedig befolyásolni tudja az uniós támogatások szétosztását is, írja a jelentés. A cseh pénzügyminisztérium azt közölte, hogy egy előzetes, angol nyelvű szövegről van szó. A tárca csak azután kíván reagálni, hogy megkapja a dokumentum végső, cseh nyelvű változatát, közölték. A jelentés szerint – amelyet a cseh sajtó ismertetett – Prágának mintegy 451 millió koronát (5,86 milliárd forint) kellene visszafizetnie az Európai Uniónak.
Kedden a képviselőház megállapította: a kormányfő nincs összeférhetetlenségi helyzetben, mert cégeit, az Agrofert holdingot 2017 februárjában a hatályos jogszabályok értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte. A Csehország második leggazdagabb embereként ismertté vált Babis 2014 óta tagja a kormánynak, és hogy politikai szerepvállalása ne ütközzön a cseh összeférhetetlenségi törvényekbe, vagyonát 2017 elején két vagyonkezelő alapba helyezte el, emlékeztet az MTI. Ez akkor megfelelt az EU előírásainak is, de ezek 2018 nyarán megszigorodtak, és azóta állítólag ismét összeférhetetlenségi helyzetbe került.
– Az ellenzéknek nincs programja és nincs is más témája, mint az Agrofert és a Gólyafészek-beruházás – jelentette ki a kormányfő.

Fotó: EPA/MARTIN DIVISEK
A Gólyafészek Agrofert-érdekeltség volt. Az ügy kapcsán mindenesetre több mint százezer ember vonult utcára: a prágai tüntetés szervezői szerint a Vencel téren összegyűlt tiltakozók száma meghaladta a 120 ezret, míg a rendőrség nem hivatalosan 100 ezer résztvevőről beszélt. Abban azonban egyetértés van, hogy a kormányellenes megmozdulás egyike volt az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetéseknek. Tekintettel a váratlanul magas részvételre, a szervezők – a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás vezetői – bejelentették: a következő Babis-ellenes tüntetést június 23-án Prága legnagyobb terén, a Letnán tartják meg.