Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Londonban a honvédelmi miniszter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá szerdán Londonban Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Forrás: MTI2019. 07. 17. 20:24

Benkő Tibor elmondta: a brit partnerekkel tartott londoni tárgyalásain hangsúlyozta, hogy nagyon téves az a beállítás, amely Magyarországot az ukrán NATO-csatlakozás akadályozójaként tünteti fel.

„Igenis segítettük Ukrajnát, egyetértünk azzal, hogy Ukrajna is érje el azt a szintet, amelyen csatlakozhat (a NATO-hoz). Magyarország azonban nem nézheti tétlenül, hogy Ukrajna a kárpátaljai magyarokkal szemben törvénytelenül, sértő módon jár el, annak ellenére, hogy Magyarország mindaddig támogatta az ukrán NATO-csatlakozási törekvéseket” – mondta a honvédelmi miniszter.

Hozzátette: elmondta londoni tárgyalásain, hogy meg kell ismerni az országok történelmét, az adott helyzeteket ahhoz, hogy helyes következtetéseket lehessen levonni „a különböző helyeken különböző személyek által tett felelőtlen kijelentések” helyett.

Benkő Tibor a szakértőkkel tartott megbeszélésén megerősítette: Magyarország tartja magát ahhoz a vállalásához, hogy 2024-ig teljesíti a NATO által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában kijelölt védelmi kiadási minimumot. Hozzátette: az eddigi eredmények alapján ez a cél akár 2024 előtt is elérhető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.