Kínai vállalatok vezetik a forgalmi ranglistát a világ építőiparában a Deloitte tanácsadó cég felmérése alapján.

„Zelenszkij az őrület határán van”
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Kínai vállalatok vezetik a forgalmi ranglistát a világ építőiparában a Deloitte tanácsadó cég felmérése alapján.
A világ száz legnagyobb építőipari vállalata 1,39 ezer milliárd dollár forgalmat termelt tavaly, tíz százalékkal többet mint 2017-ben. A száz legnagyobb építőipari vállalat forgalmának 41 százalékát a listára felkerült tíz kínai vállalat állította elő.
Az összforgalomból a második legnagyobb szeletet japán építőipari cégek hasították ki tavaly, 13 százalékosat. Az Egyesült Államok 9 százalékkal a harmadik, Franciaország 8 százalékkal a negyedik, Dél-Korea 8 százalékkal az ötödik lett.
Japánból 15 vállalat, az Egyesült Államokból 12, Kínából 10, Dél-Koreából 7, Franciaországból pedig 3 építőipari vállalat került fel a 100-as globális ranglistára.
A forgalmi ranglista élén négy kínai vállalat áll, a legnagyobb közülük, a China State Construction Engineering (CSCEC) 2018-ban 181,5 milliárd dollár fogalmat bonyolított. Az ötödik helyen a rangsorban a francia Vinci áll. A hatodik helyen ismét egy kínai cég következik, majd a hetediken a spanyol ACS, a nyolcadikon pedig a francia Bouygues. A kilencedik a japán Daiwa House Industry, a tízedik a dél-koreai Samsung C&T.
A legnagyobb piaci tőkeértékkel a francia Vinci rendelkezik, 49 milliárd dollárral, a második helyen a kínai CSCEC áll 34 milliárd dollárral.
Országonkénti összesítésben a legnagyobb piaci tőkeértékkel a kínai vállalatok rendelkeznek, a száz vállalat együttes értékének 21 százalékával. A japán cégek piaci tőkeértéke az összes 19 százaléka, az amerikai vállaltoké pedig 13 százalék.
Az építőipari vállalatok átlagosan bevételük 21 százalékát termelik ki külföldi projektekkel. Az európai cégeknél az átlag a bevétel 57 százaléka, az amerikai vállalatoknál pedig 24 százaléka. A külföldön kitermelt bevétel bruttó összegében európai cégek vezetik a ranglistát, az első öt helyet sorrendben az ACS, a Vinci, a Bouygues, a Strabag és a Skanska foglalja el. A hatodik és hetedik helyen kínai cégek állnak, a nyolcadikon egy amerikai, a kilencedik és tízedik helyen pedig dél-koreai cégek.
A Deloitte prognózisa szerint a világ építőiparának a forgalma az elkövetkező öt évben évi átlagban 3,6 százalékkal növekszik majd, a száz legnagyobb vállalat forgalma 2025-re eléri a 15 ezer milliárd dollárt.
A Deloitte Österreich igazgatója Bernhard Gröhs az APA hírügynökségnek adott nyilatkozatában említésre méltó eredménynek tartja, hogy a százas globális ranglistára két osztrák vállalat, a Strabag és Porr is felkerült a 19. és az 53. helyre. A két cég együttes 23,8 milliárd dolláros forgalmával Ausztria a kilencedik lett a nemzetek építőipari termelési rangsorában.
A Strabag 18 milliárd, a Porr 5,8 milliárd dolláros forgalmat ért el tavaly.
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Összesen csaknem félszáz halottja és sérültje van a katasztrófának.
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes
Gera Zoltán a kiesés okairól beszélt, edzőként sorra kapja a pofonokat
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Szegedi Erika: ennek a három csillagjegynek a szülötteire most a szerelem vár
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát + videó
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát – videó
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Összesen csaknem félszáz halottja és sérültje van a katasztrófának.
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.