Az adásban Ungvárról kapcsolták Brenzovics Lászlót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, aki szerint a Központi Választási Bizottság törvényellenesen nem hozta létre azt a választókörzetet, amely egyesítette volna a kárpátaljai magyar településeket. Emiatt három körzetben indulnak a magyar szervezetek együttes támogatásával. Sikernek tartja, hogy megegyeztek a magyar szervezetek az együttes támogatásról.
A választások kapcsán az elnök kiemelte, hogy visszatérni látszik a rossz emlékű kilencvenes évek gyakorlata, „amikor mindenféle alantas eszközöket vetnek be”, a „klónok módszere„, a „választópolgárok megvásárlása” dívik.
Legutóbbi hír szerint Ukrajna nem fogja beengedni az Európai Tanács megfigyelőit a voksoláskor, és ez „példátlan dolog” – húzta alá Brenzovics László, aki hozzátette: az elnökválasztás tisztasága annak köszönhető volt, hogy odafigyeltek a nemzetközi szervezetek. Viszont ezúttal senki nem garantálja a tisztességes megmérettetést, mert senki nem fordít kellő figyelmet az ukrajnai parlamenti választásokra.
„Ezért Kárpátalján akár jelentős visszaélések is várhatóak” – szögezte le a kárpátaljai magyar politikus.
A teljes beszélgetés visszanézhető a Hír TV weboldalán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!