Hongkong déli szigetén fekszik a Central, innen, a belvárostól délre pedig Happy Valley, vagyis a boldog völgy. Utóbbi elsősorban kocsmáiról híres. Itt minden éjszaka zajlik az élet, a hétvégék pedig különösen sűrűk. Ezért is vészjósló, hogy idén nyoma sincs az évek óta megszokott tempónak, a helyiek legnagyobb aggodalmára a völgy már csak árnyéka önmagának. Ezt persze részben magyarázza, hogy az augusztusi hőség és a lassan beköszöntő monszun miatt zárva tart a közeli lóversenypálya, amely az év többi hónapjában szinte minden nap ellátja közönséggel a környék vendéglátóhelyeit. Van azonban a jelenségnek politikai magyarázata is. Eszerint az emberek a tüntetések miatt maradnak inkább otthon, ami különösen érződik a hétvégi forgalmon. Nemcsak a bulizni vágyók, de a demonstrálók is ekkor aktivizálódnak, akár órákra lebénítva a közlekedést a városban.

Pápaválasztó konklávé - felszáll a füst! Kövesse nálunk élőben!
A május 7-én kezdődő konklávén a 267. pápát választják meg. A pápaválasztás a mai formájában a hetvenhatodik.