Tizennyolc sérült migránst találtak a boszniai hatóságok a boszniai–horvát határ közelében; a bosznia-hercegovinai ügyészség nyomozást indított az ügyben – jelentette tegnap az MTI. Az eset szerdán éjjel egy órakor történt. A 18 migránst – pakisztániakat és irakiakat – nem egy helyen, hanem a határ mentén, több szakaszon találta meg a határőrség. Az illegális határsértőket kórházba szállították. Jasmin Cehic, Velika Kladusa község migrációs koordinátora a sajtónak nyilatkozva elmondta, a sérült férfiak azt állították, már Horvátországban voltak, amikor a horvát rendőrök feltartóztatták és bántalmazták őket.
A horvát belügyminisztérium tegnapi közleménye szerint Bihac környékén két csoportban, 18 migráns illegálisan akarta átlépni a boszniai–horvát határt, akiket, mint írták, „ezen szándékuktól visszatartottak, de erőszak alkalmazása nélkül”. Nemzetközi emberi jogi szervezetek, valamint boszniai és horvát civil szervezetek már korábban is azzal vádolták a horvát rendőröket, hogy rendszeresen erőszakosan léptek fel migránsokkal szemben, és bántalmazzák őket. A horvát hatóságok ezt tagadják. Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak nyilatkozva korábban kijelentette: „Legtöbbször hamisan vádolják a horvát rendőröket erőszakos fellépéssel, mert azt hiszik, az ilyen vádak segítik majd őket abban, hogy újra bejussanak Horvátországba, és folytathassák útjukat az általuk kiválasztott célországba.”