Felemás fogadtatásban részesült Jeremy Corbyn terve, miszerint a munkáspárti vezető irányításával váltanák le Boris Johnson konzervatív kormányát, így akadályozva meg az alku nélküli brexitet. Corbyn szerda este levélben fordult a teljes londoni ellenzékhez, és kérte, hogy támogassák a szeptember elején esedékes bizalmatlansági indítványát, majd juttassák őt egy ügyvezető kormány élére. A baloldali politikus cserében azt ígérte, hogy megválasztása után rögtön kezdeményezi az előre hozott választások kiírását. Mint írta, ez esetben a Munkáspárt a brit kilépés feltételeiről szóló népszavazás mellett fog kampányolni, és az uniós tagság fenntartása is a lehetséges forgatókönyvek között lesz. A BBC szerint Corbyn nemcsak az ellenzéket környékezte meg, hanem tegnap már a Konzervatív Párt uniópárti politikusaival is megbeszélést folytatott.
Bár az ajánlat valóban menekülőutat jelenthet az EU-ból való, október 31-re időzített „kizuhanás” elől, azt még az unióbarát oldalon is kétségekkel fogadták. – A miniszterelnöki hivatal kulcsát szabta meg a bizalmi szavazás feltételeként. Valahol természetes, hogy Corbyn hatalomra akar kerülni, de a szíve mélyén tudja, hogy képtelen az alsóház többségének megnyerésére – kommentálta az ajánlatot a Liberális Demokraták, a legnagyobb, bennmaradásért kampányoló brit párt vezetője. A Johnson-kormány a 2016-os népszavazás eredményének semmibevételével, illetve a brit gazdaság tönkretételére tett kísérlettel vádolta tegnap Corbynt. A Skót Nemzeti Párt, a walesi Plaid Cymru és a Zöldek viszont nyitottak lehetnek a Munkáspárttal való együttműködésre – tudatta a Sky News hírcsatorna.

Fotó: MTI/EPA/Nigel Roddis
– Corbynnak igaza van: kizárólag Boris Johnson mielőbbi lemondatásával lehet megakadályozni a megállapodás nélküli brexitet. Ha a Liberális Demokraták nem segítik az ügyét, a Munkáspárt később majd mutogathat rájuk, mondván, cserben hagyták az EU-párti szavazóikat. De afelől se legyenek kétségeink, hogy Corbyn a legjobban a rosszul elsült brexittel járna – írta tegnap a londoni Financial Times szerzője, aki szerint jelenleg Corbynnak valószínűleg nincs meg a szükséges támogatottsága a hatalomra jutáshoz.