Megszavazta hétfő este az olasz parlament azt a 18 cikkből álló intézménycsomagot, amely a Matteo Salvini nevével fémjelzett – tavaly év végén hatályba lépett – migrációs és biztonsági törvénycsomag rendelkezéseit módosítja, illetve szigorítja. A belügyminiszter vezette Liga támogatta a törvényt, a bevándorlásellenes párt és koalíciós partnere, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) közötti feszültség azonban a minapi szavazáson is megmutatkozott. Az M5S frakciótagjai közül néhányan nem vettek részt a szavazáson, így fejezve ki tiltakozásukat a migrációs intézkedésekkel szemben.
Az alacsony támogatottságú baloldali Demokrata Párt nemmel voksolt a Salvini-csomagra, ahogy a Silvio Berlusconi egykori miniszterelnök vezette jobbközép Hajrá Olaszország képviselői is. A szintén jobboldali Olasz Testvérek inkább tartózkodott, nem támogatva az M5S-t, de segítve a Salvini-törvény elfogadását.
A szavazás előtt Salvini úgy nyilatkozott: a törvénycsomag „ajándék Olaszország és a világ számára”. A távirati iroda szerint hangsúlyozta, a rendelkezések erősítik a határok és a tenger ellenőrzését, valamint növelik az olasz hatóságok mozgásterét. Megjegyezte, a szigorítás az „embercsempészeket segítő hajókra” vonatkozik. Mostantól Olaszországban kevesebb Carola Racketét és több Oriana Fallacit akarnak – fűzte hozzá, utalva a hatósági tiltás ellenére az olaszországi partokon júniusban kikötő Sea-Watch 3 civilhajó német kapitányára, és a „muzulmán hódítást” ellenző néhai olasz írónőre.
Az olasz sajtóvisszhangok szerint az újabb migrációs jogszabályok „szuperhatalmat” adnak Salvininek, aki így teljesen hatáskörébe vonhatja az olaszországi tengereken áthaladó migránshajók feletti ellenőrzést, legyenek ezek akár külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO-k) hajói, valamint kereskedelmi vagy katonai járművek. A jogszabályok értelmében a belügyminiszter rendeli el az olasz nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott hajók kitiltását az olasz tengerekről, nem engedélyezve ezek áthaladását, kikötését vagy az olasz felségvizeken való megállását. A szöveg hangsúlyozza, hogy a civilhajók az illegális bevándorlást pártolják.