
Fotó: REUTERS/Henry Nicholls
Megelőzni úgy lehet a bajt, ha hamis parancsjeleket továbbítanak a drón számára vagy megszakítják a jármű és irányítója közötti kapcsolatot. A jelenlegi esetben is ez történt: a rendőrség megzavarta azt a frekvenciatartományt, amellyel a drón kommunikált, így fel sem tudott szállni az aktivisták járműve.
A repülőterek körzetében egyébként jogszabály tiltja a drónok használatát. Néhány polgári kereskedelemben lévő drónba beépítettek GPS-alapú korlátozó modult, amely egyfajta virtuális falként korlátozza a repülő eszközök belépését a védett helyekre, például a pályaudvarokra, katonai objektumokra, atomerőművek területére. Ezek azonban nem feltörhetetlen szoftverek, és számos eszköz egyáltalán nem rendelkezik ilyen modullal. Magyarországon például több esetben is megjelentek olyan felvételek az interneten, amelyek egészen biztosan tiltott helyen készültek, idézte fel Trautmann Balázs.
A repülőtéri védekezéssel kapcsolatban elmondta, nem ritka, előfordul az is, hogy ragadozó madarakkal próbálnak drónokra vadászni, de nehéz és költséges folyamat a madarak betanítása, másrészt ez csak bizonyos méretekig működik.
Civil akció is minősülhet terrorcselekménynek
Akár felelősen, akár jóhiszeműen követik el, egyértelműen terrorcselekménynek minősül a drónok repülőtérre való beröptetése – mondta lapunknak Földi László biztonságpolitikai szakértő a brit aktivisták akciójával kapcsolatban. – Terrorcselekményt elkövethet az is, aki csak viccelni akar. A légi forgalom akadályozása, veszélyeztetése, és ezzel emberek életének kockáztatása a legszigorúbb jogszabályokkal ütközik – emelte ki.

A terrorizmus klasszikus definíciója szerint olyan tudatosan elkövetett cselekmény, amelynek célja emberek életének vagy egy célpontnak a megsemmisítése. Földi László szerint terrorcselekménynek minősül egy akció akkor is, ha az elkövetők nem vallják magukat terroristának, nem kaptak kiképzést, azonban tömeg elleni merénylet, tehát egy de facto terrortámadás valósul meg. – Főként, ha egy ilyen forgalmas repülőtér ellen vetnek be drónokat: ez a cselekmény súlyának megfelelő büntetést érdemel, már csak az elrettentés miatt is – emelte ki. A szakértő szerint a drón esetében is megvalósítható volna, hogy a fegyverekhez hasonlóan engedélyhez kössék a vásárlást. Amíg ez nincs korlátozva, ezek az eszközök bármilyen célra felhasználhatók.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!