Utóbbi nem vonja maga után azt, hogy Kelet-Közép-Európa egésze értékes portfóliókban részesül. Figyelemre méltó viszont, hogy vélhetően a cseh Vera Jourová kezébe kerülnek az uniós jogállamisági ügyek, így előállhat az a Brüsszelben egészen bizarrnak titulált helyzet, hogy az egyik visegrádi ország politikusa felügyeli majd a joguralom helyzetét a tagállamokban. Von der Leyen kifejezetten a térségnek akarta a szakterületet, Jourová pedig nem áll aggasztóan közel hazai pártjának vezetőjéhez, Andrej Babis cseh miniszterelnökhöz.
Ami a magyar biztosjelöltet illeti, Trócsányi László helye is megkérdőjelezhetetlennek látszik a bizottságban, annak ellenére, hogy korábban – épp az egyenlőség címszó alatt – szó volt róla, hogy hazánknak is készülnie kell egy női jelölttel. A volt igazságügyi miniszter folyosói pletykák szerint maga is csak a jövő hét elején értesül a neki szánt szakterületről, ami végül a nemzetközi együttműködés és fejlesztés vagy a humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés lehet. Úgy tudjuk, hogy Ursula von der Leyen a közelmúltban telefonon is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel Trócsányi leendő feladatáról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!