
Fotó: MTI/EPA/Alessandro Di Meo
Noha a Demokrata Párt élén március óta hivatalosan Nicola Zingaretti áll, egyértelmű, hogy továbbra is elődje, a 2016-os alkotmányos népszavazáson elbukott Matteo Renzi korábbi miniszterelnök gyakorolja a hatalmat a balközép tömörülésben. A Corriere della Sera című olasz lap által idézett, mindössze 44 éves politikus még a szavazás lezárulta előtt úgy nyilatkozott: nem gondolja, hogy az M5S öngyilkosságot akarna elkövetni. Mint fogalmazott, eljött az idő ahhoz, hogy felelősen cselekedjenek, a szavazás kimenetele ugyanis nemcsak Olaszország számára jelenthetne vérfürdőt, hanem az ötcsillagosok képviselői számára is.
– Még mindig úgy gondolok az M5S-re, ahogyan eddig is tekintettem a pártra, és az ő álláspontjuk sem változott rám vonatkozóan. Ez egy érem, az ellenfelek között pedig van egy közös út, hogy megmentsék Olaszországot – fogalmazott Renzi.
Giuseppe Conte szerdán találkozik Sergio Mattarella államfővel, akinek megerősíti, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbízatást, egyben bemutatja kormánya minisztereinek névsorát is.
Pénzbírság a migránshajónak
300 ezer euró, azaz több mint 96 millió forint pénzbírságra büntették tegnap az olasz hatóságok annak a migránsmentő hajónak a legénységét, amely a hatósági tiltás ellenére kötött ki illegálisan Lampedusa szigetén, adta hírül a The Local olasz hírportál. A hajó múlt héten 98 embert mentett ki a vízből Líbia partjainál, a nők, a gyermekek és a betegek azonban már korábban engedélyt kaptak a partraszállásra. Matteo Salvini belügyminiszter egyik legfontosabb rendelkezése volt az az augusztus elején elfogadott migrációs törvénycsomag, amely lehetővé tette, hogy az olasz partokon kikötő NGO-hajók kapitányát 150 ezertől egymillió euróig (326 millió forint) terjedő közigazgatási szankcióval sújtsák a törvényszegésért, az intézkedést azonban az új kormány valószínűleg enyhíti majd. (T. L.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!