Oroszország fog gyártani, de nem telepít majd elsőként olyan rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok által felmondott, a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződés betiltott – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
Putyin aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok az észak-koreai fenyegetésre hivatkozva olyan rakétákat telepíthet majd Japánba és Dél-Koreába, amelyek képesek elérni Oroszország jelentős területeit.
Az ülésen szintén jelen lévő Abe Sindzó japán miniszterelnök azt mondta erre, hogy Washingtontól nem érkezett kezdeményezés japán területen való rakétatelepítésre. A már a szigetországban található rakétákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azok védelmi rendeltetésűek, japán tulajdonban vannak, Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására pedig nem alkalmasak.
Hozzátette, hogy minden Japánba telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer Tokió ellenőrzése alatt áll majd. 2023-ban a tervek szerint két Aegis Ashore komplexumot helyeznek el az országban, ami negatív reagálást váltott ki Moszkvából.
Putyin a vlagyivosztoki tanácskozáson azt állította, hogy a G20-csoport júniusi oszakai csúcstalálkozóján megvételre ajánlotta fel Donald Trumpnak az orosz hiperszonikus fegyvereket. (Oroszország az egyetlen állam, amely hivatalosan bejelentette, hogy rendelkezik ilyen fegyverekkel.)
Mint mondta, a kérdés annak mérlegelése során merült fel, hogy miként vegyék számításba a szerződésekben az új orosz fegyvereket, beleértve a hiperszonikus csapásmérő rakétarendszereket.
„Azt mondtam Donaldnak: akarod, hogy eladjuk őket neked? Így mindent azonnal ki fogunk egyensúlyozni” – mondta az orosz vezető, aki szerint amerikai részről azt a feleletet kapta, hogy ilyen eszközt hamarosan ők is ki fognak fejleszteni.
„Biztos ki fognak fejleszteni. De minek költeni a pénzt, amikor mi már költöttünk erre, tőlük pedig kaphatnánk valamit, méghozzá nem a biztonságunk rovására, hanem az egyensúlyhelyzet létrehozása érdekében” – hangoztatta Putyin.