A felek mintegy három órán át tartó tárgyalását követően Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta, hogy az izraeli vezetést meghívták 2020. május 9-re Moszkvába, a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulójának megünneplésére.
Beszámolója szerint megállapodtak arról, hogy katonai vonalon fel fogják élénkíteni a kétoldalú párbeszédet. A nemzetközi kérdések közül a fő figyelmet a Közel-Keleten és az Észak-Afrikában kialakult helyzet kapta, különös tekintettel a szíriai rendezésre.
Lavrov elmondta, hogy Netanjahu részletesen kifejtette az Izrael biztonságával kapcsolatos aggályait. Szó esett a szentföldi orosz tulajdonról is.
Az eszmecserét követően Netanjahu Facebook-bejegyzésében ismételten fontosnak nevezte Putyinnal tartott találkozóját a Közel-Kelet biztonsága és békéje szempontjából.
Megítélése szerint a két ország viszonya még sohasem volt ennyire szoros.
A tárgyaláson a két országvezetőn és Lavrovon kívül orosz részről Makszim Akimov miniszterelnök-helyettes, Szergej Sojgu védelmi miniszter, Jurij Usakov elnöki külpolitikai tanácsadó és Szergej Lavrentyjev, a szíriai rendezését felelős elnöki biztos vett rész. Izraeli részről Zeev Elkin, a környezetvédelem, Jeruzsálem és a nemzeti örökség ügyeiben illetékes miniszter, Meri Ben-Shabbat, a nemzetbiztonsági tanács vezetője, Amir Avioz Abulafija, a hadsereg tervezési főcsoportfőnökségének vezetője, Avraam Aaron Blut, a miniszterelnök katonai tanácsadója és Gari Koren moszkvai nagykövet volt jelen.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!