Új korszak kezdődött a vajdasági magyar közösség életében, amikor 2016-ban elindult a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja, amelyet a szerb kormány is elfogadott, és azóta kiderült, hogy a program nyertese a Vajdaság mellett, Szerbia és Magyarország is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja szerződésének aláírási ünnepségén szólalt fel.
Kiemelte, hogy a magyarok esetében a nemzethatárok és az országhatárok nem esnek egybe, „ebből fakadóan a magyar kormányzati politikának a fókuszpontjában a nemzetpolitika kell, hogy álljon, és a kormányzati stratégia egyik sarokpontja a nemzetpolitika kell, hogy legyen”.
A magyar nemzetpolitika alapvetése, hogy nem Budapestről akarják megmondani, mi a jó a határon túli közösségnek, a nemzeti közösségeket helyben kell megerősíteni, rájuk erőforrásként tekintenek, amelyek kapcsolatot képeznek az anyaország és a szomszéd ország között – közölte Szijjártó Péter. Kiemelte, ezen pontok mentén jártak el a vajdasági magyar politikai stratégia összeállításakor is.
Felidézte, hogy amikor a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) véleményét kérték arról, hogyan tudnának segíteni a vajdasági magyar közösségnek, akkor a VMSZ elnöke egy gazdaságfejlesztési programot említett, emellett a kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatot szorgalmazta Belgráddal és a szerb kormánnyal. A VMSZ elképzelése egybevágott a magyar kormány elképzeléseivel, ennek eredménye pedig a sikeres gazdaságfejlesztési program lett.
Mint mondta, a jószomszédi viszony erősíti mind a két nemzetet, a veszekedés pedig gyengíti a szerbeket és a magyarokat is, és a történelem során mindkét fél megtapasztalta, hogy milyen az, ha rossz a viszony.
A két ország között soha nem volt olyan jó a kapcsolat, mint jelenleg – húzta alá Szijjártó Péter.
Ennek talán az az oka, hogy mindkét oldalon olyan nemzeti elkötelezettséggel rendelkező kormány van, amely tudja, hogy mi a nemzeti érdek, és tudja tiszteli a másik nemzetet is, amely szintén ilyen elvek mentén képzeli el a politikáját – tette hozzá.