Mozgolódni kezdtek a világ szupergazdagjai, ez derül ki a legtehetősebbek társadalmi rétegét elemző Wealth-X kutatóintézet új felméréséből. A 2019-es évet előrevetítő kutatásuk szerint ismét New York vált a legnépszerűbb várossá a nagytőkések (hivatalos nevükön az ultra high-net worth individual, vagyis UHNWI-k) körében, letaszítva a trónról az eddigi kedvencet, Hongkongot. A Wealth-X a pangó ázsiai részvénypiacokkal, illetve az Egyesült Államok iránti pénzügyi bizalom megerősödésével magyarázza a folyamatot, hozzáteszik ugyanakkor, hogy a helyi populáció mértékét tekintve továbbra is Hongkongban a legnagyobb a szupergazdagok népsűrűsége.
Van azonban egy másik magyarázata is annak, miért veszít vonzerejéből a pénzügyi körökben legendás dél-kínai nagyváros. Hongkong különleges közigazgatási területként széles körű autonómiával rendelkezik a Kínai Népköztársaságon belül, 1997-es visszacsatolása óta mágnesként vonzza a külföldi tőkét. Itt ugyanis biztosított a nyugati típusú demokrácia és jogállam, a nemzetközi pénzügyi világ ezért a hatalmas kínai gazdaság előszobájaként tekint a városra. Júniusban azonban elkezdődtek és azóta sem csillapodnak Hongkongban a Kína növekvő befolyása ellen szerveződő tüntetések, a hírek szerint ezért egyre több nagytőkés tekint kockázati tényezőként a társadalmi feszültségre. Ahogy eldurvultak az utcai akciók, úgy kaptak szárnyra azok a hírek, melyek szerint a hongkongi nagytőkések külföldre, mindenekelőtt a közeli Szingapúrba mentik ki vagyonukat.
A helyi Straits Times hírportál tegnapi cikke szerint serkentően hat a szingapúri gazdaságra a hongkongi válság. Megugrott a luxusingatlanok iránti kereslet, híznak a bankok aranytrezorjai és a külföldi valuta beáramlásának mértéke is emelkedik. Április és augusztus között négymilliárd dollár tőke vándorolt át Hongkongból, igaz, a tüntetések miatt eddig összesen 1700 milliárd dollár áramlott ki az autonóm városállamból. Csiu Je Li, a cikkben nyilatkozó közgazdász szerint a hongkongi helyzet romlásával Szingapúr gazdasága a jövőben tovább erősödik majd.