Törökország Nyugatra küldi a dzsihadistákat

Magyar Nemzet
2019. 11. 12. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökország a szükséges jogi eljárást követően hétfőn reggel visszaküldte az Egyesült Államokba az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet egyik amerikai állampolgárságú harcosát, ezzel megkezdte a területén fogva tartott külföldi dzsihadisták kitoloncolását – közölte Ismail Çatakli török belügyminiszter-helyettes.

Az MTI szerint hozzátette: még egy német és egy dán terroristát is visszatoloncolnak. Çatakli egyúttal arról számolt be, hogy a török hatóságok előkészítették további hét, német származású dzsihadista utaztatási tervét, őket november 14-én küldik majd haza. Süleyman Soylu belügyminiszter november 2-án jelentette be, hogy Ankara vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott külföldi katonáit. – Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára – fogalmazott. Soylu közölte: az Iszlám Állam 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. Egyben felelőtlenségnek minősítette, hogy számos európai ország megtagadta a terrorizmussal gyanúsítottak visszafogadását, megfosztva őket állampolgárságuktól.

Dánia nem látja szívesen azokat, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak – jelentette ki Nick Hækkerup dán igaz­ságügy-miniszter. Szerinte őket ott kellene felelősségre vonni, ahol bűncselekményeiket elkövették. Jelezte azt is: a dán kormány szabályozott folyamatot akar, azokat pedig, akik visszatérnek Dániába, a lehető legszigorúbban meg kell büntetni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.