Az indítványt 99 képviselő támogatta, egy ellene szavazott, egy pedig tartózkodott.

Iránban börtönbe zártak egy német turistát
A vád szerint a férfi katonai és nukleáris létesítmények helyszíneit és koordinátáit rögzítette, majd továbbította azokat.
Az indítványt 99 képviselő támogatta, egy ellene szavazott, egy pedig tartózkodott.
A felhívásban a honatyák azt írták, a lépésre azért van szükség, hogy a korszerűsítés jegyében felgyorsítsák a reformok menetét a hatalom minden ágában, emeljék a törvényhozás hatékonyságát, megújítsák tevékenységét, összhangba hozzák az ország dinamikus növekedésével és a megvalósítandó reformokkal.
A dokumentum szerint a képviselők többsége úgy véli, hogy a mostani körülmények között lehetetlen folytatni a parlamenti tevékenységet. Egyben meg vannak győződve arról, hogy ezért előrehozott választásokat kell tartani.
A döntés elfogadását követően a parlament elnöke nem zárta ki, hogy kedden ül össze utoljára ebben az összetételben az azeri parlament.
Az előrehozott választásra a parlament feloszlatása után három hónappal kerül sor.
Ilham Aliyev elnök a múlt hónapban számos fontos változtatást eszközölt a kormányban és az elnöki hivatalban, és miniszterelnökké nevezte ki a 62 éves Ali Asadov közgazdászt. Az elnök bírálta a gazdasági reformfolyamat lassúságát, és azt mondta, hogy távozniuk kell a kormányból azoknak, akik elérték a nyugdíjkorhatárt.
A Reuters szerint e lépésnek részben az a célja, hogy kiszorítsa az apja, Heydar Aliyev idején kinevezett tisztségviselőket.
Ilham Aliyev 2003 októbere óta van hatalmon, amelyet apjától, Heydar Aliyevtől vett át annak halála előtt két hónappal. A 2008-as, 2013-as és 2018-as elnökválasztást is megnyerte, és két különböző népszavazással sikerült elérnie, hogy eltöröljék a két elnöki ciklusra vonatkozó korlátozást és az elnök hivatali idejét ötről hét évre emeljék. Ilham Aliyev 2017-ben az elnök után a legnagyobb hatalommal bíró első alelnökké nevezte ki feleségét, Mehriban Aliyevát.
Bár nyugati országok jó viszonyra törekszenek Azerbajdzsánnal, mivel alternatívának számít Oroszországgal szemben az olaj- és földgázellátásban, különböző európai testületek és jogvédő csoportok azzal vádolják Aliyevet, hogy elhallgattatja a másként gondolkodókat, és bebörtönzi ellenfeleit. Baku tagadja ezeket a vádakat.
A vád szerint a férfi katonai és nukleáris létesítmények helyszíneit és koordinátáit rögzítette, majd továbbította azokat.
Ezúttal Lvivben egy jótékonysági alapítvány vezetője bukott le.
Jeff Bezos luxuslakodalmára nemcsak a részt vevő sztárok, hanem a tüntetők miatt is figyel a világ.
Fenyegető üzeneteket tettek közzé az iraki milíciák.
Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?
Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon
Most érkezett: teljes az útzár, mentőhelikopter szállt le a főúton
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
Rettenetes tragédia: két gyerek repült ki az autóból, belehaltak sérüléseikbe
Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket
Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal
Így reagált Böde Dániel a románozásra
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Schwarzenegger az asztalra csapott, nagyon fontos kérdésben állt Orbán Viktor mellé
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának
A vád szerint a férfi katonai és nukleáris létesítmények helyszíneit és koordinátáit rögzítette, majd továbbította azokat.
Ezúttal Lvivben egy jótékonysági alapítvány vezetője bukott le.
Jeff Bezos luxuslakodalmára nemcsak a részt vevő sztárok, hanem a tüntetők miatt is figyel a világ.
Fenyegető üzeneteket tettek közzé az iraki milíciák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.