A brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet parlamenti tárgyalása szerda este lezárult. Az alsóház már két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban elfogadta a brexit-egyezmény ratifikálásához szükséges tervezetet, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került.
A főrendi tagokból álló, nem választott felsőház több olyan módosítást csatolt a brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival. Így az alsóház szerda délután ismét napirendre vette a dokumentumot, és alig két óra alatt sorban, minden alkalommal jelentős többséggel kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.
Ezután a tervezet – a félhivatalos zsargonban parlamenti pingpongnak nevezett eljárás keretében – visszakerült a Lordok Háza elé.
A felsőház kitarthatott volna az általa kezdeményezett módosítások mellett, vagy ragaszkodhatott volna valamilyen kompromisszumos megoldáshoz, és akkor a brexit-törvénytervezet még néhányszor megjárta volna a két ház közötti utat.
Szerda este azonban a felsőházi tagok erről a lehetőségről lemondtak, és a kiszavazott módosítások újbóli beillesztése nélkül átengedték a tervezetet.
Így a parlamenti tárgyalás szerdán késő este véget ért, és II. Erzsébet királynő formális hozzájárulásával – amely a jogszabály kihirdetésének felel meg – a brexit-megállapodás törvénybe iktatásáról intézkedő jogszabály hamarosan életbe lép.
Ezzel véglegessé vált az is, hogy az Egyesült Királyság a brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken brit idő szerint 23 órakor – közép-európai idő szerint éjfélkor – rendezett módon, ratifikált megállapodással kilép az Európai Unióból (EU).
Boris Johnson a brexit-megállapodás parlamenti tárgyalásának lezárulta alkalmából tett – a Downing Street által csütörtök hajnalban ismertetett – nyilatkozatában maga is hangsúlyozta: az a tény, hogy a parlament elfogadta a brexit-törvényt, azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság január 31-én távozik az EU-ból.
A brit kormányfő nyomatékkal hozzátette: a brexit után az Egyesült Királyság egységes országként halad tovább.