Huszonegyre nőtt az indonéz fővárost és környékét sújtó árvíz halálos áldozatainak száma – közölte tegnap az indonéz szociális minisztérium. Az ár szerdán öntötte el Jakartát és a szomszédos városokat, 18 órán át tartó heves esőzések után. A minisztérium közleménye szerint a legtöbb ember Bogorban vesztette életét.
Az országos katasztrófaelhárítás szóvivője korábban azt közölte, hogy legkevesebb 16 ember halt meg, közülük néhányan áramütés áldozatai lettek. A hatóságok szerint a Bogorra hulló csapadékmennyiség évtizedek óta a legsúlyosabb, megáradtak a folyók, és a víz Jakartát is elborította.

A monszuneső és a folyók vízszintjének megemelkedése miatt Jakartán belül mintegy kilencven városrész került víz alá, a főváros mellett fekvő Depokban pedig földcsuszamlás történt.
Jakartában és környékén mintegy harmincmillió ember él, a főváros földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és a felszín alatti vizek korábbi ellenőrizetlen kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed. (MTI)