Hupej tartományban máig hatvanmillió ember él lényegében karanténban, otthonukat nem vagy csak „vészhelyzet” esetén hagyhatják el. Háztartásonként egyetlen személynek minden harmadik napon engedélyezett, hogy bevásároljon élelemből és a legszükségesebb cikkekből. Ki vannak tiltva az utakról a járművek is, azok kivételével, amelyek árut szállítanak. Zárva tartanak az üzletek és intézmények is, a gyógyszertárakat, élelmiszerboltokat és orvosi rendelőket nem számítva. Közben Pekingben ugyancsak kéthetes karantén vár mindenkire, aki visszatér a fővárosba, a szabályszegők komoly büntetéssel számolhatnak. A megelőzés érdekében a központi bank pedig még a használt bankjegyeket is fertőtlenítette.
Hazamehetett az a hét magyar állampolgár a kórházból, akiket tizennégy nappal ezelőtt helyeztek karanténba, miután Franciaországon keresztül hazaérkeztek a kínai Vuhanból – közölte tegnap a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Szlávik János elmondta: a hat férfi és egy nő a kórházi karantén ideje alatt végig tünet- és panaszmentes volt, laboratóriumi vizsgálataik nem mutatták ki a kórt. Azt pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzéséből tudjuk, hogy a jokohamai kikötőben veszteglő Diamond Princess hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek, mivel azonban a személyzet tagjai, ezért további két hét karantén vár rájuk.
A japán hatóságok közlése szerint a hajón továbbra is terjed a vírus, újabb hetven ember fertőződött meg, és ezzel 355-re nőtt a betegek száma. Az Egyesült Államok a hét végén mintegy négyszáz állampolgárát evakuálta a Diamond Princessről – a már megbetegedett negyven amerikai japán kórházakban maradt –, őket várhatóan hazájukban is ideiglenesen karanténba zárják majd. Sajtóhírek szerint hamarosan Izrael, Hongkong és Kanada is követi az amerikai példát.
























