Etnikai oka volt a kazahsztáni halálos tömegverekedésnek

Tömegverekedés volt egy kazahsztáni faluban, Maszancsiban péntek éjjel, nyolcan életüket vesztették. Több százan vettek részt a csetepatéban, amelynek a rendőrség és a nemzeti gárda vetett véget – közölte szombaton a belügyminisztérium.

Forrás: MTI2020. 02. 09. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maszancsi a déli Zsambili Területen található, közel a kirgiz határhoz. Kezdetben mintegy hetvenen verekedtek össze, majd a környező falvakból érkezőkkel együtt már mintegy 370-en voltak. Lőfegyverek is előkerültek, két rendőr emiatt meg is sebesült. Több lakóházat és gépkocsit felgyújtottak a verekedők. A hatóságok 47 embert vettek őrizetbe, és elkoboztak több vadászpuskát.

A konfliktus okát egyelőre eleinte nem közölték a hatóságok, de azt lehetett tudni, hogy a tartományban gyakran kerülnek összetűzésbe a többségben lévő kazahok és a kínai eredetű muzulmán kisebbségi dungan népcsoporthoz tartozók.

Később kiderült, valóban etnikai oka volt az összecsapásoknak, összesen nyolc ember vesztette életét, több tucatnyian megsebesültek, mintegy harminc házat felgyújtottak.

Kaszim-Zsomart Tokajev államfő szombaton rendkívüli kormányülést hívott össze a fővárosban, Nur-Szultanban. Előtte közölte a médiával, hogy a hatóságok már ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.